Marc-André ter Stegen
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Nálam ő volt a MoM, eszméletlen fontos szerepe volt a mai győzelemben. Lehet mondani, hogy kockázatos passzai és megoldásai voltak, de 1 kivételével mind bejött, és az is inkább meccshiány volt, mert nem értették meg egymást Busival. Azon kívül viszont - aminél amúgy marha nagyot védett, még ha bele is rúgták - eszméletlen jól játszott, magabiztos passzok tömkelege, amiknek hála úgy ahogy sikerült kihoznunk a labdát. Nélküle ez sokkal nehezebb meccs lett volna, pedig így se volt egyszerű.
Egészen elképesztő, hogy a srác egy -talán- évek óta nem látott erősségű és időtartalmú pressing alatt kioszt egy tucat jó labdát aztán egyet hibázik, vagyis inkább én úgy fogalmaznék, hogy nem értették meg egymást a védővel erre néhányan már rögtön leszűrik belőle, hogy nem bír egyenletes teljesítményt nyújtani, tapasztalatlan ide, nem bírja a nyomást és stb. Csak nevetni tudok
. Könyörgöm vegyük már észre, hogy úgy adott 50-nél is több pontos passzt, hogy az esetek nagy részében 3-4 ember zavarta és ilyenkor annyi is elég a rossz passzhoz, hogy ha egy kicsit gyengébb vagy ha pár centivel arrébb megy, de ő ezeket -pár kivétellel- tökéletesen megoldotta. Baromi nagy gondban lettünk volna, hogy ha Marc nem ennyire erős lábbal, óriási segítség lehet a védőknek a tudat, hogy hátra is nyugodt szívvel adhatják a labdát, nemhiába kellett Pepnek egy lábbal is jó kapus.

FOOTBALL AND HANDBALL

TITO ETERN

TITO ETERN
- randomguy
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 580
- Csatlakozott: 2016.08.11. 12:22:07
- Tartózkodási hely: τᴏᴘ ᴏғ τʜє ωᴏʀʟᴅ
Ter Stegen (77) has touched the ball more than Athletic Bilbao players.
nagyon fontos ő nekünk, eszméletlenül jól bánik a labdával, ebből nagyon sokat lehet profitálni.
az a hibája meg amikor az orra bánta meg... nem csak rajta múlt, busquets is elég körülményes volt akkor, persze kilehetett volna bikázni a stadion másik végébe, de ha ilyen kapusunk van akkor sztem ez luxus lenne.
nagyon fontos ő nekünk, eszméletlenül jól bánik a labdával, ebből nagyon sokat lehet profitálni.
az a hibája meg amikor az orra bánta meg... nem csak rajta múlt, busquets is elég körülményes volt akkor, persze kilehetett volna bikázni a stadion másik végébe, de ha ilyen kapusunk van akkor sztem ez luxus lenne.
Xabi Prieto: "I have gone to the Bernabeu just to watch Messi play."
- Normandia
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2504
- Csatlakozott: 2013.01.02. 10:56:24
- Tartózkodási hely: Sátoraljaújhely
Higgadt német. Nem érzem rajta, hogy kapkodna, vagy hogy nincs elképzelése mit is kell tennie labdával, vagy anélkül.
"Diego Simeone: "Diego (Maradona) megtöltött minket érzelmekkel, de azt mondom, kétségek nélkül, hogy Messi jobb játékos, mint Maradona volt."
Cruyff: "It's essential that everybody realises, the build-up starts when the goalkeeper has the ball. He's the first attacking player."
Erre a meccsre ez nagyon igaz volt.
Erre a meccsre ez nagyon igaz volt.
TS-Alba-Araujo-Koundé-Azpi-Busi-De Jong-Pedri-Dembélé-Lewa-Fati
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Igen, ez feltétlen kulcs, pedig voltak nehezebb időszakok a kapunk előtt, de a 0 kapott gól önmagáért beszél. A védők és az ő teljesítményének vetülete is egyben.Kovbal88 írta:
Lehozta kapott gól nélkül, jár neki az elismerés. Grat!



A whoscored.com statisztikái szerint 62 alkalommal passzolt, a passzok számát tekintve ez a negyedik legtöbb volt a találkozón. Remélem, ennél rosszabb meccse nem lesz idén 

"Nem csak az a nagy sportoló, aki nyerni tud, hanem az is, aki egy pofon után fel tud állni!"
Biztosan nagyon akart bizonyítani, de talán a kevesebb ma több lett volna. Kapus szempontjából kemény meccs volt, mert nem fért bele a hiba.
Lehozta kapott gól nélkül, jár neki az elismerés. Grat!
Lehozta kapott gól nélkül, jár neki az elismerés. Grat!
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Összességében jó volt, a nagy hibáját megköszönheti Benatnak meg a saját orrának. Tudom, hogy LE nem feltétlen azt mondja rugdosd előre fiam, de én túlzott kockázatnak érzem, amit néha leművel. Majd ezt is eldönti az idő, hogy Enrique ezt hogyan értékeli, nem hiszem hogy pirosra tapsolja a tenyerét mikor 40 méterre a kaputól kint kolbászol és vezeti a labdát a saját kapuja felé. 




Azt a hibát leszámítva nagyon jól végzi a dolgát. Ha minden labdát elrúgdosnánk sehol sem lennénk ebben a meccsben. A hibája csúnya volt. Bár Busi is kicsit bealudt ott. Ezért kell, hogy sokat játszon és meccsben legyen, hogy ilyenek ne történhessenek meg. Amúgy meg elit, ahogy lábbal osztogat. Ami különösen tetszik, hogy a hibája ellenére is ugyan olyan hidegvérrel tolja tovább. Csak így tovább!
Ekkora pressing alatt nem volt Bravo a 2 év alatt, amit itt a német kapott.Kovbal88 írta:Megvolt az első hibája... mondjuk javította is magát, de mivel azok közé tartozom, akik nagyon támogatták a kapuba helyezését, illik megjegyeznem.
Örülnék, ha gól nélkül hozza le a mai meccset.

Egyszer nem rúgta el a labdát, folyamatosan csak a rövid passzok. Nagyon nehéz ezt kivitelezni, viszont az látszik, hogy ez a készség megvan benne. És ha Luchonak ezzel baja lenne, akkor nyilván már leállította volna a 3. percben, hogy inkább vágd ki a labdát.
Baromira nem értem mit kell savazni a németet. Ekkora nyomás alatt becsúszott egy hiba, amit korrigált, ennyi.
Csak így tovább, MAtS!! Sok,sok játékperc kell, folyamatos meccsjáték és jó lesz ez!

Azért, hozzá kell tenni eléggé keményen letámad az Bilbao, nem könnyű emberhez passzolnia.Bob_Marley írta:Ez nem kérdés, hogy legyen így, akkor nyerünk.Kovbal88 írta:
Örülnék, ha gól nélkül hozza le a mai meccset.
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Ez nem kérdés, hogy legyen így, akkor nyerünk.Kovbal88 írta:
Örülnék, ha gól nélkül hozza le a mai meccset.




Megvolt az első hibája... mondjuk javította is magát, de mivel azok közé tartozom, akik nagyon támogatták a kapuba helyezését, illik megjegyeznem.
Örülnék, ha gól nélkül hozza le a mai meccset.
Örülnék, ha gól nélkül hozza le a mai meccset.
Nem gondolom, de sugárzik a csávóról, hogy vérprofi.recrea írta: Azt azért remélem Te sem gondolod, h sajnálja Bravo távozását?
TS-Alba-Araujo-Koundé-Azpi-Busi-De Jong-Pedri-Dembélé-Lewa-Fati
Azt azért remélem Te sem gondolod, h sajnálja Bravo távozását?Messias2 írta:Az arrogáns német
TS-Alba-Araujo-Koundé-Azpi-Busi-De Jong-Pedri-Dembélé-Lewa-Fati
Annak meg aztán végképp sok értelme lenne...S.Agüero írta:Tudom, hogy övé volt, csak pár ember szerint most fordul a dolog, és csak a Ligát kapja meg.

Védhetett a Bl-ben 2 évet, aztán most elveszik tőle, akkor meg azért lenne a hepajozás.
Bajnokság + a Bl legyen csak szépen a németé. Kivárta, megdolgozott érte, többi már csak rajta múlik.
Cillessen meg pont azért kellett Luchonak, mint amiért Pepnek Bravo. Amellett, hogy jó kapus, nagyon ügyes lábbal is. Ez valószínű feltétel lehetett LE-nél.
Ha tökmindegy lett volna akkor Diego Alves jön sokkal kevesebbért.
- Varatrix
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 4857
- Csatlakozott: 2007.12.26. 14:18:11
- Tartózkodási hely: Böpö
Eddig is ő védett a BL-benS.Agüero írta:Nagyon úgy tűnik, hogy övé lesz a BL is, legalábbis a facebook-posztjából ezt szűrtem le.

Max a bajnokságot kaphatja meg pluszban, de nekem efelől kétségem sincs. Ha pedig a rutin döntene és ezért gondolta valaki hogy Jasper véd a BL ben akkor eddig miért nem volt fordítva Bravoval.
Nem lesz megint ez az idóta felállás a kapusokkal ennyire nem lehetnek hülyék...
"Gavi egy porszívó hangja egy másnapos reggelen. Egy sirály, aki ellopja a halat, amikor már a zsinóron tekered. A villám, amit nem lehet megállítani. Egy vuvuzela a nagymamád temetésén. "- Javier Aznar
- MatyiG
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 18367
- Csatlakozott: 2009.01.27. 14:10:25
- Tartózkodási hely: Budapest/Jászberény
Nagyon úgy tűnik, hogy övé lesz a BL is, legalábbis a facebook-posztjából ezt szűrtem le. 
"Challenging draw for us. Can't wait to play at Celtic FC in front of their fans, Manchester City will be tough and of course, the game against Borussia Mönchengladbach will be very special for me. I never expected to return home so soon. The Champions League will be special, we're really looking forward to it!"

"Challenging draw for us. Can't wait to play at Celtic FC in front of their fans, Manchester City will be tough and of course, the game against Borussia Mönchengladbach will be very special for me. I never expected to return home so soon. The Champions League will be special, we're really looking forward to it!"
Most hogy Bravo elment, meglátszik melyiküknek fontosabb az, hogy a Barca játékosa legyen. Stegen is simán mehetet volna a Citybe és szerintem a jelenlegi fel állás mellett, neki lett volna több oka oda igazolni. Ő védett kevesebbet.S.Agüero írta:Szemét MAtS, ki akarja túrni a csapatból Bravot...![]()
Azért az komoly, hogy még ebből a szituációból is Stegent hozzátok ki hibásnak.
Valószínűleg így mostmár megkapja a bl-t és a bajnokságot az új kapusnak meg jut a kupa aztán meglátjuk.
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Nyilván MAtS a hibás, hogy Bravo nem hajlandó az első számú kapus posztnál alább adni.. Hagyjuk már. Szeretem a chileit, de bakker, olyan szemellenzővel nézik páran ezt a nyarat kapusügyben, hogy az bődület. MAtS takarodjon a fenébe, mert első számú akar lenni, Bravo meg áldozat, mert szintén csak akkor marad, ha az lesz.Subinho írta:erre most a hisztije miatt Bravo besokall és lehet, hogy lelép.