Bajnokok Ligája & Európa Liga

Foci a Barçán kívül
Avatar
Saviola
Júdás 2, az áruló
Hozzászólások: 5353
Csatlakozott: 2004.10.08. 20:00:31
Tartózkodási hely: Tolna

2025.02.21. 19:29:43

Sonoma írta:
2025.02.21. 16:21:04
BL ágrajz
GkTruYxWIAAwBPr.jpeg
Azért ez a sorsolás most nekünk kedvezett.
Ha innen nem sikerül a döntőbe jutni, akkor sose.
Én bízom Flickbe, hogy az águnkon lévő csapatok ellen lesz nyerő taktikája.
Nem látok legyőzhetetlen csapatot közöttük. Ha fegyelmezetten játszunk és nem állítatja ki senki magát, nálam kötelező lenne egy elődöntő. Nem lebecsülve őket, de az eddig mutatott játékunk alapjána a Benfica/Lille/Dortmund elleni kiesés nagy csalódás lenne. Az elődöntőbe meg a Bayernnek örülnék a legjobban az eddigi formájuk, plusz a védelmünk sebezhetősége miatt.

A másik ág meg igazi csemege lesz a rangadók miatt.
Ugyanezt gondolom, ha nem jutunk el az elődöntőig, az csalódás, onnan minden ajándék. Inkább a tripla terheléstől félek, hogy ez a keret azt nem fogja bírni. A kupában nem lehet pihentetni, ha meg akarjuk nyerni, a bajnokságban pedig bárki ellen képesek vagyunk bukni, szóval ott sem lehet leereszteni. Ehhez meg nagyon vékony a keret.

epping kollega hozzászólását nem kommentálnám bővebben, mert egészen biztosan menne a permanent ban, csak annyit, hogy az, hogy a két zacskó tőlünk azért volt, mert ők hagyták, hát, hogy is mondjam. Megmosolyogtató. :) Majd az élet eldönti.
,,Azt hitted, hogy mi történt."
LG
Az Év fórumozója 2016
Hozzászólások: 22080
Csatlakozott: 2004.12.17. 21:03:01

2025.02.21. 18:58:51

Azt aláírom, hogy itt már könnyű ellenfél nincs, és senkit sem szabad lenézni, de az eddigiek alapján én azért nagyon csalódott lennénk, ha min. a top 4 nem lenne meg.
epping
Barça B
Hozzászólások: 82
Csatlakozott: 2014.12.13. 13:38:12

2025.02.21. 18:42:18

Sonoma írta:
2025.02.21. 18:18:13
...
Asszem elég világosan megindokoltam miért gondolom így, esetleh olvad el még egyszer, amit írtam. Amúgy vicces, de alattad a kollégád barcás létére még nálam is jobban hisz a Madridban. :D

------------------------------------

@PR42 Cserélnél helyet a Madriddal az ágrajzon, vagy nem?
Sonoma
Capitá del Barça
Hozzászólások: 789
Csatlakozott: 2021.05.25. 10:00:54

2025.02.21. 18:18:13

epping írta:
2025.02.21. 16:45:46

Ez csak a BL döntőre vonatkozik, és csak az idei évre, nem általánosságban. És mondom, a jelenlegi kerettel, úgy, hogy a meglévő Carvajal + Militao duón felül nincs több sérültünk, meg eltiltott, stb.

Az idei két meccsből felesleges kiindulni. Az őszin jobbak voltunk, de nem élesek, az első 1-2 gólotok után meg kockáztattunk, és így jártunk. A januárit meg Tchouaméninek köszönhetitek, különösebben az sem szóra érdemes meccs.
Májusban már csúcsra lesz járatva a keret (ha még versenyben leszünk), ahogy minden évben. És ilyen körülmények között ez a csapat mentálisan, szakmailag és rutinban is messze felettetek jár. (ezen a tápos csirke ágon sem vagyok biztos, hogy döntőbe juttok, ha majd esélyesként tekintenek magukra, sőt). Meg a bíró is semleges lesz, nem negreira tanítvány.

Ebben az általatok szajkózott mantrában meg nem hiszek, hogy a Madrid összeroppanna a Barca ellen, ezt csak ti szeretnétek hinni. Az igazság szerintem abban van, hogy a Barca extra motivált ezeken a meccseken, a Real meg totál energiatakarékos. A Barca üti a forró vasat, ha van esély alázni, a Madrid meg már a következő meccsre pihen, ha eldőlt a meccs.

Szóval ja, ha clásico lenne a döntőben részemről mehetne a ház, kocsi, asszony a 16.-ra. És tudom, hogy ez most k.cs.g nagyképű madridista dumának hangzik... Ne kezeljétek egy objektív szakvéleményként, mert nyilván nem az. Ez az én véleményem.
(ki vettem a lényegtelen részeket)
Húú ez olyan igazi madridista hozzászólás volt.
Idén nulla teljesítménnyel ellenünk akarsz te BL-t nyerni?
Ezzel a nulla védelmetekkel (hagy legyek kissé én is arrogáns veled szemben, ha már te is ilyen vagy velünk)?
Ősszel feltöröltük veletek a padlót otthon, annyira, hogy Perez már belebegtette Ancelotti menesztését első dühében. Már nekünk kínos volt nézni, ahogy egy tucatszor lesre állítottuk a támadóitokat. Akkor mit élhettek át a nézők?
Azután jött a január és fogadkoztatok még egy ilyen nem lesz, aztán megint feltöröltük veletek a padlót. Csak azért nem lett kínosabb, mert 10 emberrel játszottunk a 2. félidőben, hogy kiegyenlítettebb legyen az addig egysíkú játék. A szaúdi közönség is kapjon már valamit a pénzéért. :roll:

Attól, hogy szétrúgtatok egy düledező akolt (City) még nem lettetek BL esélyesek. Lehet az Atletico elleni kört sem élitek túl.
PR42
Jugador del Barça
Hozzászólások: 159
Csatlakozott: 2020.10.01. 22:34:16

2025.02.21. 18:00:07

epping írta:
2025.02.21. 15:41:01
PR42 írta:
2025.02.21. 13:36:07
Meg lehet mutatni. Micsoda parádék lesznek még itt. Nehéz lesz bírni idegekkel.
Na de csak lépésről lépésre. A Benfica is simán kiver minket ha nem vagyunk ott 110%-on.
Túl oldalon a Realnak sima az újta. Lúzer csapatok körbe mindenhol, Arsenal, Atma... PSG/Pool pont egymással.. amelyik túl éli azt elveri simán a Madrid.
Mi águnkon van a Bayern és az Inter, ők győztes csapatok, de idén nekik se nagyon megy.

Minden adott.
Azért gondolom nem cserélnéd el a Barca parádé ágát a Madrid lúzer ágára. :lol:

https://www.youtube.com/shorts/n3rgwszShoY
Fickó. Miért túlzol? Megint csak provokálsz.
Felesleges itt pattogni és feszkót gerjeszteni.

A Madridon kívül csak a Pool BL győztes azon az ágon. Toronymagas esélyes a Madrid a döntőre onnan. Ezt írtam és ez tény. Arsenal és Atma lúzer csapatok. A PSG-nek volt egy döntője de azon kívül évről évre lúzer. Tavaly a Dortmund verte ki őket…

Most jónak tűnnek de pont a Poolal játszanak.

Sima Madrid BL döntő.

És szerintem sima Madrid BL győzelem de ezt már a City 2-3 után is írtam.

Szóval a kommented nettó értelmetlenség.

A másik ágon a Bayern és az Inter van akiknek van bármi BL rutinja és talán mentális erőssége.

Szóval minden adott egy döntő klasszikóra.

A Madridot senki se tudja megverni, ezt évről évre látjuk. Így is marad még 5-10 évig mert mindenki 25 alatti ott.

Nem irtam de parádé ágat se az ellentetjét.

Ha a PSG és a Pool nem egymással játszana akkor nagyobb lenne a különbség, de így is azon az ágon van több erős csapat.

Végső győzelemre esélyes csapat meg kb ugyanannyi van itt is ott is, nem számolva a kimagasló Madridot.

Pool/PSG + Madrid
Inter/Bayern - talán Barca
FcBarcelona1
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1435
Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33

2025.02.21. 17:57:52

Könnyű vagy gyenge ágra szerintem nem érdemes panaszkodni. A Barca tett is ezért, második lett. A Liverpool mondjuk megszívta, de ez annak köszönhető, hogy a PSG gyengén teljesített.
Azért egy Monaco idegenben, Dortmund idegenben, Benfica idegenben, Zvezda idegenben, Bayern, Atalanta, Brest otthon nem éppen egy könnyű sorsolás.
Elméletileg ez a lebonyolítási forma a teljesítmény alapján igazságosabb lenne, de mindig vannak meglepetések, ahogy lesznek az egyenes kiesési szakaszban is.
A Brugges, PSV, Feyenoord továbbjutására sem sokan fogadhattak az Atalanta, Juve, Milan ellen.
epping
Barça B
Hozzászólások: 82
Csatlakozott: 2014.12.13. 13:38:12

2025.02.21. 16:45:46

MessiNeymarSuarez írta:
2025.02.21. 16:28:07
epping írta:
2025.02.21. 16:05:19

Halál nyugodt lennék, ha BL döntőben el clásico lenne. Szerintem ott hangyányi esélytek sem lenne. (max ha szerncsétek lenne madridi sérülésekkel)
Pont mint a Szuperkupa döntőben, ugye? :lol:

Ha nem trollkodsz, akkor érdekelne hogy miért gondolod így, miközben egy El Clasicorol mindig is lehet tudni hogy nem számít az előzetes forma és szinte mindig 50-50%.
Ráadásul egy BL döntőbe ha bejut, akkor egy csapat van aki jól ismeri és nem hatja meg a RM aurája, az pedig nem más mint az Fc Barcelona.
Ez csak a BL döntőre vonatkozik, és csak az idei évre, nem általánosságban. És mondom, a jelenlegi kerettel, úgy, hogy a meglévő Carvajal + Militao duón felül nincs több sérültünk, meg eltiltott, stb.

Az idei két meccsből felesleges kiindulni. Az őszin jobbak voltunk, de nem élesek, az első 1-2 gólotok után meg kockáztattunk, és így jártunk. A januárit meg Tchouaméninek köszönhetitek, különösebben az sem szóra érdemes meccs.
Májusban már csúcsra lesz járatva a keret (ha még versenyben leszünk), ahogy minden évben. És ilyen körülmények között ez a csapat mentálisan, szakmailag és rutinban is messze felettetek jár. A támadó triótok is messze felülteljesít jelenleg szerintem, ők kipukkadnak májusra, és nélkülük meg kb bárki ellen esélytelen a Barca. Plusz részünkről jönne a revans motiváció, a BL hímnusz adta boost, a történelmi döntő megnyerésének esélye a Barca meg szerintem amúgy sem bírja a nyomást. (ezen a tápos csirke ágon sem vagyok biztos, hogy döntőbe juttok, ha majd esélyesként tekintenek magukra, sőt). Meg a bíró is semleges lesz, nem negreira tanítvány.

Ebben az általatok szajkózott mantrában meg nem hiszek, hogy a Madrid összeroppanna a Barca ellen, ezt csak ti szeretnétek hinni. Az igazság szerintem abban van, hogy a Barca extra motivált ezeken a meccseken, a Real meg totál energiatakarékos. A Barca üti a forró vasat, ha van esély alázni, a Madrid meg már a következő meccsre pihen, ha eldőlt a meccs.

Szóval ja, ha clásico lenne a döntőben részemről mehetne a ház, kocsi, asszony a 16.-ra. És tudom, hogy ez most k.cs.g nagyképű madridista dumának hangzik... Ne kezeljétek egy objektív szakvéleményként, mert nyilván nem az. Ez az én véleményem.

(amúgy nem állítom, hogy El Clásico lesz a BL döntőben, mert sem a Madrid, sem a Barca bejutásában nem vagyok biztos. A véleményem arra vonatkozik, hogy HA az lesz...)
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10666
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2025.02.21. 16:28:07

epping írta:
2025.02.21. 16:05:19
szbsz írta:
2025.02.21. 16:00:24
Bukik szerint esélyes egy Clásico a döntőben... \:D/ Azért lélektanilag érdekes lenne: A Realban ott lenne az elmúlt vereségek emléke ellenünk, bennünk meg a 10 éve tartó rossz BL széria "dolgozna", szal szerintem 50-50 lenne eléggé....
Halál nyugodt lennék, ha BL döntőben el clásico lenne. Szerintem ott hangyányi esélytek sem lenne. (max ha szerncsétek lenne madridi sérülésekkel)
Pont mint a Szuperkupa döntőben, ugye? :lol:

Ha nem trollkodsz, akkor érdekelne hogy miért gondolod így, miközben egy El Clasicorol mindig is lehet tudni hogy nem számít az előzetes forma és szinte mindig 50-50%.
Ráadásul egy BL döntőbe ha bejut, akkor egy csapat van aki jól ismeri és nem hatja meg a RM aurája, az pedig nem más mint az Fc Barcelona, aki pontosan tudja hogy milyen a RM-ot gólokkal elpáholni.
Sonoma
Capitá del Barça
Hozzászólások: 789
Csatlakozott: 2021.05.25. 10:00:54

2025.02.21. 16:21:04

BL ágrajz
GkTruYxWIAAwBPr.jpeg
GkTruYxWIAAwBPr.jpeg (52.65 KiB) Megtekintve 2924 alkalommal
Azért ez a sorsolás most nekünk kedvezett.
Ha innen nem sikerül a döntőbe jutni, akkor sose.
Én bízom Flickbe, hogy az águnkon lévő csapatok ellen lesz nyerő taktikája.
Nem látok legyőzhetetlen csapatot közöttük. Ha fegyelmezetten játszunk és nem állítatja ki senki magát, nálam kötelező lenne egy elődöntő. Nem lebecsülve őket, de az eddig mutatott játékunk alapjána a Benfica/Lille/Dortmund elleni kiesés nagy csalódás lenne. Az elődöntőbe meg a Bayernnek örülnék a legjobban az eddigi formájuk, plusz a védelmünk sebezhetősége miatt.

A másik ág meg igazi csemege lesz a rangadók miatt.
Peter
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4341
Csatlakozott: 2019.09.04. 02:22:17

2025.02.21. 16:11:01

szbsz írta:
2025.02.21. 16:00:24
A Realban ott lenne az elmúlt vereségek emléke ellenünk, bennünk meg a 10 éve tartó rossz BL széria
A döntő tényét aláírnám előre, de addig még egy clasico egészen biztosan lesz.
Ott még mindkét oldal kap(hat) frissítést....
Az meg megint más dolog, hogy BL döntő még sosem volt clasico.
dingdong írta:
2025.02.21. 15:37:01
Fifában meg FM-ben van ez hogy lemegy a kis zöld csik és ha lehozod a jatekost felidőben vagy nem kezdeted egy meccsen akkor visszatöltödik.
Mindíg örömmel tölt el, ha valaki megtalálja saját magát az életben és önmaga lehet.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Peter 2025.02.21. 16:21:23-kor.
epping
Barça B
Hozzászólások: 82
Csatlakozott: 2014.12.13. 13:38:12

2025.02.21. 16:05:19

szbsz írta:
2025.02.21. 16:00:24
Bukik szerint esélyes egy Clásico a döntőben... \:D/ Azért lélektanilag érdekes lenne: A Realban ott lenne az elmúlt vereségek emléke ellenünk, bennünk meg a 10 éve tartó rossz BL széria "dolgozna", szal szerintem 50-50 lenne eléggé....
Halál nyugodt lennék, ha BL döntőben el clásico lenne. Szerintem ott hangyányi esélytek sem lenne. (max ha szerncsétek lenne madridi sérülésekkel)
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022 & 2024
Hozzászólások: 11646
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2025.02.21. 16:01:27

epping írta:
2025.02.21. 15:41:01
PR42 írta:
2025.02.21. 13:36:07
Meg lehet mutatni. Micsoda parádék lesznek még itt. Nehéz lesz bírni idegekkel.
Na de csak lépésről lépésre. A Benfica is simán kiver minket ha nem vagyunk ott 110%-on.
Túl oldalon a Realnak sima az újta. Lúzer csapatok körbe mindenhol, Arsenal, Atma... PSG/Pool pont egymással.. amelyik túl éli azt elveri simán a Madrid.
Mi águnkon van a Bayern és az Inter, ők győztes csapatok, de idén nekik se nagyon megy.

Minden adott.
Azért gondolom nem cserélnéd el a Barca parádé ágát a Madrid lúzer ágára. :lol:

https://www.youtube.com/shorts/n3rgwszShoY
A Madrid (meg kb mindenki aki azon a felén van) ága brutális. Viszont lehet, hogy nekik ez amúgy jó. :D
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Avatar
szbsz
Capitá del Barça
Hozzászólások: 526
Csatlakozott: 2018.11.06. 12:25:42
Tartózkodási hely: Macaristan

2025.02.21. 16:00:24

Bukik szerint esélyes egy Clásico a döntőben... \:D/ Azért lélektanilag érdekes lenne: A Realban ott lenne az elmúlt vereségek emléke ellenünk, bennünk meg a 10 éve tartó rossz BL széria "dolgozna", szal szerintem 50-50 lenne eléggé....
"Some people think football is a matter of life and death. I don't like that attitude. I can assure them it is much more serious than that"
epping
Barça B
Hozzászólások: 82
Csatlakozott: 2014.12.13. 13:38:12

2025.02.21. 15:41:01

PR42 írta:
2025.02.21. 13:36:07
Meg lehet mutatni. Micsoda parádék lesznek még itt. Nehéz lesz bírni idegekkel.
Na de csak lépésről lépésre. A Benfica is simán kiver minket ha nem vagyunk ott 110%-on.
Túl oldalon a Realnak sima az újta. Lúzer csapatok körbe mindenhol, Arsenal, Atma... PSG/Pool pont egymással.. amelyik túl éli azt elveri simán a Madrid.
Mi águnkon van a Bayern és az Inter, ők győztes csapatok, de idén nekik se nagyon megy.

Minden adott.
Azért gondolom nem cserélnéd el a Barca parádé ágát a Madrid lúzer ágára. :lol:

https://www.youtube.com/shorts/n3rgwszShoY
dingdong
Capitá del Barça
Hozzászólások: 538
Csatlakozott: 2023.09.01. 13:34:04

2025.02.21. 15:37:01

Peter írta:
2025.02.21. 15:10:19
FcBarcelona1 írta:
2025.02.21. 13:53:39
De ha ezt nem nézed, simán pihenhetne Yamal és Raphinha, valamint Pedri,
Pihentek legutóbb 8 napot, aztán hoztak egy nyugdíjas meccset....
Fifában meg FM-ben van ez hogy lemegy a kis zöld csik és ha lehozod a jatekost felidőben vagy nem kezdeted egy meccsen akkor visszatöltödik. A valóságban 8 nap kihagyás az már szinte sok is. Mire ez a nagy pihentetés? Nem tudják magukban előre elraktározni az energiát, hogy majd amikor heti 3 meccs lesz akkor több legyen. Nyugodtan jatszanak. Senkin nem latom azt mint pedrin 2021-ben.
Peter
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4341
Csatlakozott: 2019.09.04. 02:22:17

2025.02.21. 15:10:19

FcBarcelona1 írta:
2025.02.21. 13:53:39
De ha ezt nem nézed, simán pihenhetne Yamal és Raphinha, valamint Pedri,
Pihentek legutóbb 8 napot, aztán hoztak egy nyugdíjas meccset....
Avatar
bence0330
Az Év Fórumozója 2022 & 2024
Hozzászólások: 11646
Csatlakozott: 2020.07.16. 19:01:18
Tartózkodási hely: Pécs

2025.02.21. 15:02:54

Lebecsülni se a Benficát nem szabad, sem a Dortmundot pl, jó csapatok. De mi jobbak vagyunk náluk végre. Ha a legjobb 3 játékosunk egészséges marad, rendben leszünk.

A BM/Lever/Inter már hozzánk hasonló színvonal lenne az elődöntőben de persze ott már normális is, ha ki-ki meccset tolunk. Addig viszont valahogy el kéne menni, de nagyon okosan kell hozzá kezelni a keretet, remélem, hogy Flick német mentalitása, miszerint mindent gőzerővel meg akar nyerni még ilyen szűk kerettel is, nem csap majd vissza egy ponton.

Az én sötét lovam is a másik ágra került szerencsére, a Villa. Nem szívesen találkoznék egy Emery-csapattal, és rendre jó focit tolnak nagy csapatok ellen. A kisebb csapatok közül őket akartam leginkább elkerülni.

Amúgy lassan már szétválaszthatnák jobban a meccseket időpontilag, ha már nagy reformok vannak, soha nem értettem, miért játszik mindig mindenki egyszerre, ez senkinek nem jó, szurkolónak, tv-nek.
ter Stegen; Baldé - Cubarsí - Araujo - Koundé; - Christensen - Pedri; Raphinha - Olmo - Yamal; Lewy
Avatar
Cseri
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 2078
Csatlakozott: 2010.11.19. 08:58:48

2025.02.21. 14:32:20

Elbert játékosként is bírtam,így meg pláne :)
Ettől még túl kell jutni a Benficán! Simán eltudom képzelni,hogy egy angol csapat sem megy tovább. Külön öröm a madridi és német belharc!
„Az egyik oldalon van egy csapat. A másik oldalon is van egy csapat, amiben ott van Lionel Messi. Az úgy egy teljesen más történet. Amikor az emberek különböző csapatokat elemeznek, emlékeztetniük kell magukat arra, hogy ez az egy ember mindent megváltoztat. Vele másképp néz ki egy csapat.”
Avatar
gránit
Director del Fútbol
Hozzászólások: 3949
Csatlakozott: 2010.06.12. 08:55:53

2025.02.21. 13:54:04

Peter írta:
2025.02.21. 13:49:05
Isten ments...... #-o

Egyik sem hiányzott ősszel sem és most sem fog.
Egyetértek. Gündogannak főleg befellegzett. Az ő korában benne van, hogy egyik pillanatról a másikra kampec. Jó, hogy lecseréltük.

Én nem nézném le a Benficát, az alapszakaszban is nagyon nehezen gyűrtük le őket. Persze mi vagyunk az esélyesebbek.
FcBarcelona1
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1435
Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33

2025.02.21. 13:53:39

Peter írta:
2025.02.21. 13:49:05
FcBarcelona1 írta:
2025.02.21. 12:53:15
Most egy tavalyi Cancelo, Felix, Gündogan sorral azt mondom elég jó esélyünk lenne döntőzni.
Isten ments...... #-o

Egyik sem hiányzott ősszel sem és most sem fog.
Felix és Cancelo jóvoltából lettünk tavaly csoportelsők.
De ha ezt nem nézed, simán pihenhetne Yamal és Raphinha, valamint Pedri, akiken kb. az egész szezonunk múlik. Nem a kezdőből hiányoznak.
Olmo is nagy segítség lehetne a kieséses szakaszban, az EB-n is toppon volt. Elég, ha pár meccsre egészséges :)
Közben azon kell aggódni, hogy egyáltalán játszhat e, vagy addigra törlik a regisztrációját, ami a csapatnak is marha jót tenne.
Peter
Director del Fútbol
Hozzászólások: 4341
Csatlakozott: 2019.09.04. 02:22:17

2025.02.21. 13:49:05

FcBarcelona1 írta:
2025.02.21. 12:53:15
Most egy tavalyi Cancelo, Felix, Gündogan sorral azt mondom elég jó esélyünk lenne döntőzni.
Isten ments...... #-o

Egyik sem hiányzott ősszel sem és most sem fog.
PR42
Jugador del Barça
Hozzászólások: 159
Csatlakozott: 2020.10.01. 22:34:16

2025.02.21. 13:36:07

A leghosszabb El Classico győzelmi sorozatunk 5 meccs volt. Azt egy x és aztán még egy győzelem követte.
2008-2010.

Ahol most tartunk, és még.. Bajnokság. Kupa. BL.

Meg lehet mutatni. Micsoda parádék lesznek még itt. Nehéz lesz bírni idegekkel.
Na de csak lépésről lépésre. A Benfica is simán kiver minket ha nem vagyunk ott 110%-on.
Túl oldalon a Realnak sima az újta. Lúzer csapatok körbe mindenhol, Arsenal, Atma... PSG/Pool pont egymással.. amelyik túl éli azt elveri simán a Madrid.
Mi águnkon van a Bayern és az Inter, ők győztes csapatok, de idén nekik se nagyon megy.

Minden adott.
Avatar
davi10
Llegenda del Barça
Hozzászólások: 7472
Csatlakozott: 2007.10.06. 20:02:40
Tartózkodási hely: Budapest

2025.02.21. 13:31:20

Szinte biztos voltam benne, hogy összesorsolnak a PSG-vel, örülök a Benfica-nak. Ha rajtuk átmegyünk, a negyeddöntő se tűnik vészesnek.

Ha nem lett volna a tavaly év végi szerencsétlenkedés, sokkal bizakodóbb lennék, most még úgy érzem, hogy akármennyire is könnyűnek tűnik az ág és akármennyire az dől mindenhonnan, hogy mennyire megy a csapat, még mindig bármikor bennük van egy leolvadás.

Mindenesetre 7 éve nem volt ilyen esély egy esetleges triplára. Vagy hát szuperkupával együtt az már egy négyes.
Kép
"A Futball nyer, ha a Barca nyer"
"Ez a két szín, zöld és fehér minden másnál többet ér
Hát indulj és bátran énekelj velünk egy dalt a Fradiért"
Avatar
MessiNeymarSuarez
Presidente del Barça
Hozzászólások: 10666
Csatlakozott: 2014.10.18. 14:14:18
Tartózkodási hely: Budapest

2025.02.21. 13:22:45

FcBarcelona1 írta:
2025.02.21. 12:53:15

Én is így látom. Lejjebb írtam, ostoba FFP. Most egy tavalyi Cancelo, Felix, Gündogan sorral azt mondom elég jó esélyünk lenne döntőzni.
Nem tudom, hogyan, de el kellene érni, hogy Yamal, Raphinha, Pedri, Olmo és Lewy jó formában legyen a BL-ben. Most még a bajnokságot és a kupát is beáldoznám, mert többet számít a pénz és az esetleges nyári igazolások, mint 1 kupa.


Én hasonló taktikát tudnék elképzelni:

*Most pihentek a srácok, a bemelegítő Las Palmas utáni CDR-ben az Atleticot a Montjuicban ütni kéne több góllal, és akkor az áprilisi visszavágó már inkább csak formalitás, kupa kipipálva. Ha ez nem jön össze el akkor elengedném, egy potenciális BL elődöntő előtt 3-4 nappal döntőzni a RM ellen az nem hangzik jól.(Miért is nem április 20 vagy május közepefele van a döntő mint régebben? :roll: 2015-ben május 30-án döntőztünk a június 6-ai BL döntő előtt 1 héttel)
*Közben forgatni a csapatot ésszel, de nem túlrotálva(mint ahogy régen Lucho csinálta amikor az egész kezdőt lecserélte), esetleg próbálkozni a 2 csatáros játékkal kisebb csapatok ellen, így Raphi/Yamal pihenhetne felváltva, esetleg TorresLewandowski kettőssel rohamozni, fent a gólratörőbb Olmo-Ferminnel a KP-n.
*Fort nem volt az első félideig meggyőző, de második félidőben jó volt. Kiscsapatok ellen otthon bőőőven mehetne rotációban, és Koundé is pihenhetne. Mikor Koundé játszik akkor pedig Baldét tehermentesíteni GM-el.
Közben most jön vissza Christensen is, Flicknek nagyon fontos lenne a Raphinha-Yamal kettőst frissen tartani, ha sikerül és a sérülések is elkerülik a csapatot akkor bármi meglehet, de nagyon pengeélen táncolunk.

csababarca írta:
2025.02.21. 12:40:25

Pech, mi is járhattunk volna így.
De ez a régi BL-ben is tendencia volt, összesorsolták az értelmes csapatokat, meg a becsorgó, félvakokat egybe, hogy legyen egy ilyen futottak még kategóriás csapat is a 8 között.

Nekünk innen azt mondom kötelező a legjobb 4-be kerülni, és blama lenne ezt nem megugrani.
Persze egy sérüléshullám átírhatja ezt, de amíg a Yamal, Pedri, Raphinha fogat egészséges, addig a többiek kb mindegy is.

Csak az ne legyen, hogy egy Dortmund/Lille kiver minket, aztán olvashatom a mosdatást a fórumon, hogy jajj ezek mennyire kiváló és jó csapatok, és igazából nem is volt realitás továbbjutás. Mint ahogy szokott lenni.

Ez egy EL-ág, ideje lenne teljesíteni a BL-ben is a kötelezőket.
Aztán egy ki-ki párharc a bayernnel, ott meg győzzön a jobb.


Ebben leginkább az a pech hogy a PSG eszméletlen módon feljavult, az őszi forma alapján nem lett volna csoda ha kimaradnak, most viszont TOP5 csapatba benne vannak, míg a Citynek ezt nem sikerült meglépni. Azért az a PSG-Liverpool párharc nagyon komoly lesz, remélem nem egy nap lesz a miénkkel, én a Liverpoolt várom továbbjutónak.

A Bayernt én nem érzem hogy bekerülne az elődöntőbe, most a Celtic ellen is szenvedtek, simán kinéz nekik hogy a Leverkusen vagy Inter búcsúztatja őket, ami főleg azért fájó nekik mert otthon lenne a döntő.

Most azért össze tehetjük a 2 kezünket, tény hogy innen minden meccs számunkra döntőnek ér fel és úgy is kell felfogni, de jobb esélyekkel indulunk a Benfica-Dortmund/Lille ellen mint egy PSG-Aston Villa ellen. Nagyon kéne az az elődöntő, presztízsnek is, a srácoknak bizalomnövelőnek, illetve nyáron is kicsit jobban fog hangzani a "minimum BL elődöntős Barcelona" mint az ha a PSG ellen kihullunk a legjobb 16 között, plusz ugye a pénz, az a több tízmillió euro 1:1-ben sokat fog számítani.
FcBarcelona1
Entrenador del Barça
Hozzászólások: 1435
Csatlakozott: 2024.01.21. 09:56:33

2025.02.21. 13:13:55

ocsike83 írta:
2025.02.21. 12:58:33
Egyetértek, tartok tőle, hogy kidől 1-2 fontos játékos, és Gerard Martin, Ferran, Torre ezen a szinten már kevés lesz. Flicknek kell minden cím, nagyon könnyen kikezdi a média, ha valahol bukik, én ahogy írtam, simán elfogadnám. Ahogy írod, szezon előtt nekem elég lett volna egy BL indulás, és BL 16 idén. Evés közben jön még az étvágy, főleg ilyen jó játék mellett.
Szerintem egy 50-100 milliót elkölthettünk volna nyáron egy szélsőre és egy vkp-ra, vagy maradnak a tavalyiak, most simán peakaszthatrunk volna még 40-50 milliót.
Ha ezt a 3 BL szezonra számolom, simán 100-150 extra bevétel.
https://swissramble.substack.com/p/cham ... 2425-after
Elvileg 90 millió folyt be idén, eddig, és ebben nincs benne szerintem a meccsnapi pénz és a BLM bevétele a kereskedelemből.
Válasz küldése