Troym írta: ↑2025.08.17. 15:06:18
Kértél egy listát az elnökség hibás stratégiai döntéseiről, rosszul végzett feladatokról, igyekszem 1-1 igazoláson túlmutatóan írni.
- Stadion. Persze itt lehet félig tele a pohár, hogy lassan csak elkészül, meg félig üres, hogy 1 év csúszásban vannak, de engem ennél jobban zavar, hogy 0 Euró büntetést érvényesítünk az építtetőn. Napi 1 millió nyilván nem reális, de az, hogy ekkora csúszás miatt kényszerítjük a Limakot mondjuk felújítani a teljes La Masiát, sokkal jobb kiszolgáló épületeket, jégpályát, űrhajókilövőt kérünk, szerintem nem szabadna teljesen nyugodtan hagyni elsétálni őket.
- Szakemberek. Laporta mellett 16 igazgató ügyködik a csapat mellett (Deco ebben nincs is benne), mindegyik megkeresi az éves 2-3 millió Eurót (más multinacionális nagyvállalatok menedzserbérezése alapján) úgy, hogy a 2/3 nevét nem hallotta senki soha, egyetlen megszólalása nem volt. Csak ők 30-50 millióba kerülnek a klubnak, állítom a fele is bőven tudná a munkát elvégezni. Másik serpenyőben meg olcsó megoldásként hoztuk anno a Deco / Krkic duót, holott ott nagyon nem mindegy kinek milyen tudással, tapasztalattal kell 10 milliós eladásokat, vételeket, szerződéseket tárgyalni.
- Szponzorok. Értem, hogy pénz beszél, de egy Kongó? Az egy döntés még mire rakunk reklámot, de ha annyira kell pénz, akkor legalább menjünk oda a Panasonichoz, Legohoz, Hyundaihoz, stb ne népirtó országokkal álljunk már össze. Lehet hosszabb ideig tart találni, de ennyi igényesség kellene.
- A stiklik. Eladunk tulajdonrészeket nem létező fantom cégeknek? 8 hónap alatt egy független könyvvizsgáló nem meri kijelenteni, hogy a páholy eladás rendben van? Több milliós FSR megkötéseink azért is vannak, mert néhány korábbi eladásunk nem teljesen felelt meg a valóságnak.
Sportszakmai rész:
- Sokan leírták a pozitívumokat, azt nem sorolom újra (Flick, kupák, kényszerből elkezdett sikeres fiatalítás, stb)
- B csapat. Tudvalevő, hogy kevés a pénzünk, de már oda sem érkeznek játékosok és a másodosztály kapujából a negyedosztályban landoltak a tartalékok, nem győzzük eladni, kölcsönadni a fiatalokat, mint menekülőút, ráadásul ez a kiüresített tartalékcsapat középtávon visszaüt a nagycsapatra is.
- Női foci, kosár. Nem mindenki ingerküszöbét bántja, de csak megemlíteném, hogy tavaly ameddig parolázni kellett a BL és minden más győztes női csapattal, addig az elnök az első sorban mosolygott, most nem sikerült a BL és rögtön 14 játékost el kell küldeni? Nagyon rosszul néz ki, ahogy a kosárcsapat leépítése is.
- Igazolások. Nagy részét sokan leírták a vételi és eladási oldali dolgoknak, akár gondoknak, azt nem nyitnám újra, de egy "új elem", legalábbis számomra, hogy kiárusítjuk súlyosan áron alul az opcióinkat, ami 3-5 éven belül üt vissza
Eladtuk Trincao, Abde, részben Nico opcióját. Elmondom a gondom ezzel.
Először nyomott áron eladunk valakit, mondván van egy 50% jövőbeli részesedésünk, amit akkor kapunk, ha elkel ismét a játékos. Majd elkezd beválni, mi meg eladjuk az 50%-ból 30%-50% ismét nyomott áron azelőtt, hogy tényleg nagy pénzért eligazol. Kétszer teszünk jót a vásárlókkal, nekik kvázi kockázatmentes befektetés tőlünk vásárolni.
A Trincao ügy állatorvosi ló.
1. 20 milliós szélső, először kölcsönadtuk a Sportingnak 3 millióért, 7 milliós nem kötelező opcióval.
2. Bevált náluk, lehívták az opciót így nekik 10 millióba került egy 20 milliós szélső, de ott maradt az 50% továbbértékesítési opciónk.
3. Most, hogy 40-50 milliós értéke van, odaadjuk a 50% jogot 11 millióért.
Összesen ugyan 20 milliót kapunk az anno 20 milliós szélsőért, de kb mindent féláron adunk adott napi árfolyamhoz képest.
- Végül Laporta vs a világ. A nagy részét nem ecsetelem, de a Szuperligát csak felhoznám. Én támogatom a Szuperligát, tetszett, hogy kiállunk érte, de eltelt 4 év mióta kb mindenkivel összerúgtuk a port, hogy lehessen, Laporta beleállt mindenkibe, hogy kell, majd 3 éve bíróság is engedélyezte és SEMMI NEM TÖRTÉNIK. Akkor minek kellett a hiszti Ceferinnel, a Fifával, Tebassal, az EU-val és emiatt összebútorozni Perezzel, ha minden engedéllyel a zsebükben sem találnak 20 csapatot és infrastruktúrát működtetni? Vihar egy kanál vízben.
Nagyon jókat írtál, köszi! Ez már legalább valami kézzelfogható és hatékony kritika. Jó nagy része igaz is, többsége.
Stadion - 1 June 2023 a hivatalos kezdete a felújításnak. 2025-ben vissza fogunk költözni, 2026-ra lesz teljesen készen. Ez 3 év.
A Bernabeuról azt találtam hogy 2019-ben kezdődött a felújítás és 2024-ben fejezték be a nagyját, de még idénre is maradt munka hogy egyéb tevékenységekre is engedélyt kapjanak. 30 év hitel, bőven 1mrd EUR felett. Nagyságrendekben mint a miénk.
Fogalmam sincs mi van a háttérben. Semmi ötletem. Fura hogy nem kötbéreztetünk, de gyanítom hogy az a cél hogy minél előbb meglegyen, így most pereskedésbe menni a kivitelezővel nem célszerű, mivel nekem nem áll rendelkezésemre adat, neked sem, a klubnak igen, ha ők úgy látják hogy a kötbéreztetés nem éri meg, mert pl. lehet hogy a kivitelezőnek adna igazat a döntő bizottság, akkor jobb a békesség és haladjunk szépen. Ez vissza vezethető arra is hogy ok, akkor rossz volt eleve a szerződés amit kötöttek, mert most nem vagyunk igazán védve, igen, ja, de ez megint feltételezés feltételezés hátán.
A lényeg a következő, a stadion kész lesz, az ára nem rosszabb mint másnak, nekünk hamarabb kész lesz, de viszont ehhez ki kellett költözni.
Ez nálam fél pipa. Nem jó, de nem is rossz. Örülök hogy megvan, lehetett volna jobb.
Szakemberek -
Board of directors létszámok:
Liverpool - 7:
https://www.liverpoolfc.com/corporate/directors
Real Madrid - 19.
https://www.liverpoolfc.com/corporate/directors
Barca - 15 :
https://www.fcbarcelona.com/en/club/org ... -directors
Fogalmam sincs hogy az adott weblapkon minden klub az kb azonos szintű embereket rakott-e fel, lehet hogy nem, de a board of directors az board of directors így is úgy is.
Ha figyelembe veszem hogy nálunk több szakág van: foci, kézi, kosár, terem hoki és futsal is, ráadásul mindegyikben van női és férfi is, illetve hogy mindegyik sikeres nemzeti és nemzetközi szinten is, akkor a 15 az nem sok. Ha szerinted sok, ok, elhiszem. Ha neked fáj hogy Deco és Bojan vezetők, sajnálom. Ez elit szinten akkor is átlagos dolog, mennyiségre és minőségre is. Ez az industry standard. A fizujuk nem tudom mennyi, és azt se tudom megítélni hogy milyen a munkájuk. Vajon minden szakágban ül egy helyi Flick aki megmenti a director bőrét a kiváló munkájával, vagy valahol tényleg a director is a saját szakmájában elit? Nem tudom.
Szponzorok -
Kongó egy rossz húzás volt, ez világos. Egyébként a Spotify és a Nike is kiemelten fizet nekünk, tehát nem állunk rosszul szponzorokkal. Ismételten csak az van hogy egy témában jól teljesítünk de az adott témában sem sül el jól minden húzásunk, ezért van mit kiemelni rosszként, igen, viszont összességében még mindig több a pozitív, az adott témában is. Így szponzor esetben is lehet mondani hogy jók vagyunk, neves jó cégekkel állunk szerződésben akik jól is fizetnek.
Szóval lehetne jobb, de nem is tragikus. Ezt a kongót is elfelejti majd mindenki 2 hét alatt, de abszolút gáz hogy egyáltalán megtörtént.
Stiklik -
Az nevet aki utoljára nevet. Laporta egy simlis, de ha bejön neki, akkor örülhetünk. Egyelőre inkább tűnik úgy hogy bejön neki, minthogy sem. Nem örülök neki hogy nemzetközi szinten rajtunk röhög a foci világ hogy mi vagyunk a Lever FC, de karok nélkül most jó eséllyel tényleg a kiesés ellen kellene küzdenünk. Szóval elfogadom, ha nem is jó szájízzel.
Igazad van hogy jobb lenne ezek nélkül, de nem tudom hogy mi volt az igazi alternatíva. Hol lennénk ezek nélkül? A megérdemelt helyünkön a 10. pozi körül? Akkor inkább legyünk a "rosszak" de harcoljunk.
B csapat -
Rossz a helyzet, de főleg azért mert Cubarsi és Yamal, de még mások is olyan korban vannak ahol még bőven a második csapatban kellene játszaniuk és helyette az elsőben vannak. Az a baj hogy az első csapat lyukjait pótoltuk az ifiből, de az ifi így keletkezett lyukjait így már nem lehet pótolni serdülőből vagy u7-ből.
Ez számomra csak következmény. Most foggal körömmel kell küzdeni azokkal akik ott vannak hogy ne essenek mélyebbre, eltelik 1-2 év és pótolva lesznek a most felhozott játékosok az új korosztályból, akik utána elkezdhetnek felmászni. Ez biztos hogy fájni fog hosszú távon, mert nem mindenkinek lesz türelme. A most 12-15 évesek szívják meg a leginkább.
Sajnos megoldhatatlan a helyzet, pénz igazolni nincs, aki jó a feljebb kerül, aki rossz az játszik és kikap, így süllyedünk. Volt már ilyenre példa, csak nem ilyen mértékben.
Viszont, mivel az ifik bejöttek a nagy csapatban, így a nagyok sikeresek, tehát generálnak pénzt, amit vissza lehet forgatni a kis csapatba.
Fordítva ez úgy nézett volna ki hogy sikeres marad a Barca B, mert ott hagyjuk érni a tehetségeket, viszont nagy csapat nem sikeres mert Yamalék helyett béna légiósok játszanak, akikre volt pénz és akiket lehetett regisztrálni is.
Minden szempontból védhető, érthető és logikus a helyzet, akkor is ha nagyon szomorú. Ott komoly szerencse és munka kell majd hogy visszajöjjünk, de ha a mostani u10-esek jól dolgoznak akkor pár év és az ifi is jó lesz.
Többi csapat -
Igen, nekik az a bukott BL döntő az nagyon fájhat most. Sajnos leépítés mindig ott van ahol kevésbé van szemelőtt.
Sajnálom őket, szomorú, igazad van abban hogy kiemelted ezt. Ha egy Inigot vagy Roque ügyet jobban kezelnek, abból a pénzből egy másik szakág jól lakhatott volna, ez bizony jogos kritika.
Eladások pl Trinaco -
Én értettem a logikát benne. Akkor senki se akart fizetni érte 50 milliót, mert nem ért annyit.
Eladhattuk volna 20-ért, de bíztunk benne hogy fog még érni többet is.
Végül nem tudtok kivárni hogy érjen 50-t, mert kellett előbb a pénz, ezért eladtuk összesen 20-ért.
Nem látom a problémát. Ha tudtunk volna még bárni amíg a Sporting eladja, akkor tök jó hogy ott az opció. Nicoval ez be is jött mivel kaptunk lóvát a Citybe igazoláskor.
Most nem kapunk majd lóvét amikor tovább megy Trincao (ha és amennyiben továbbmegy), viszont kapunk azonnali pénz injekciót ami most többet ér ma, mint holnap 2x ennyi.
Lehetne szebb és jobb a helyzet, de a stratágia nem támadható szerintem, ahogy a kivitelezés sem.
Próbálták a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. Todibo, Nico esetén bejött. Trincao esetében sem buktunk rajta, de nem is jött be a legjobb eshetőség. Van ilyen.
Laporta vs a világ
Hát ja, ez nem jött be. Kár, de nem tudom pontosan számravételezni hogy milyen konkrét sérelem vagy hátráltatás ért minket azért amiért ezt tettük. Másik oldalon milyen kedvezmény ért minket amikor elkezdtünk fenyegetőzni és beleállni mindenkibe. Ha történt is bármi bulvár cikkeken túl akkor az jó eséllyel asztal alatt ment. Összességében ezzel kapcsolatban igazad volt, de nem tudok se téged támogató vagy neked ellentmondó adatot mondani mivel pár cikken túl semmit se látni az ügyből. Lesz liga, nem lesz, kizárnak, nem zárnak, benne van mindenki más, senki sincs benne... Ha arra jó volt az UEFA-t kicsit megijesszük hogy kapja össze magát akkor már jó volt. Végülis utána csak jött BL rendszer reform, meg bíró reform meg stb. Mintha felébredtek volna hogy ja dolgozni is kéne. Ha ebben mi voltunk a hasznos idióták az szomorú, és nem tett jót a tekintélyüknek, ez igaz.
Szóval sok igazságot írták, szinte minden pontban van komoly tény amit kimutattál és amit figyelembe kell venni, de vannak más tények is amik árnyolják a kritikát.
Szerintem tök jó dolgokat szedtél össze, mert legalább ezek valós kritikák amikről tényleg többett kellene beszélni, a szokásos lerágott csont témák helyett.