Barça vs. Real - El Clásico
"Az egyik csapat jól játszott, a másik meg rosszul" - nyilatkozta a meccs után José Mourinho, de ez így, ebben a formában nem igaz, Mourinho leegyszerűsíti a látottakat, ennél sokkal nagyobb volt a különbség. Nem öt gól.
"Az egyik csapat futballozott, a másik meg nézte" - ez a megállapítás már találóbb. A Barcelona játékosai eldugták a labdát, lábról lábra járatták, lenyelték, jöttek a finom testcselek, a zseniális rögtönzések, mintha gondolkodásban (gondolkodásban is) egy lépéssel megelőzték volna az ellenfelet, a sok csiki-csuki meseszép mintázattá állt össze, az ornamentika művészete, passzok hálózata, remekmű. Ez a Barca.
December elején talán nem túlzás kijelenteni, hogy az év mérkőzését láttuk. S nem túlzás kijelenteni azt sem, hogy ami történt, az a lehető legjobb hír a futball jövője szempontjából. A Camp Nouban ugyanis kétféle klubépítési filozófia ütközött, s az nyert, amelyik az utánpótlásra, a lokális kötődés erősítésére helyezi a hangsúlyt (s nem az, amelyik a pénz korlátlan uralmára esküszik).
A mai futballvilágban valószerűtlenül hangzik, de a hétfői El Clásicón összesen tíz saját nevelésű játékos lépett pályára a Barca mezében (Valdés, Puyol, Piqué, Iniesta, Xavi, Busquets, Messi, Pedro, Bojan és Jeffren). Összehasonlításképpen: a Real Madrid a 2000/01 es szezontól kezdve több mint egy milliárd eurót (nem elírás: a német Transfermarkt kimutatásai szerint az utóbbi tíz évben egészen pontosan 1 milliárd 61 millió eurót) költött új játékosok vásárlására...
Ehhez képest hétfőn este a Barcelona 5:0-ra győzött, parádés futballal, mondhatnánk, de ez már nem is labdarúgás volt, hanem a költészet maga, kellem és báj, a gyorsaság igézete, Messi és Villa, kedves nézőink, önök a barcelonai filharmonikusokat látták, vezényelt Andrés Iniesta és Xavi Hernández, szájtátva közreműködött a Real Madrid.
(gazdag.józsef)
A cikk eredetileg a pozsonyi Új Szóban jelent meg.

-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 561
- Csatlakozott: 2008.03.02. 09:38:26
- Tartózkodási hely: budapest
Értetlenül állok Ramos esete előtt. Amennyire magas szintet képvisel a Barca, annyira égbekiálltóan csapnivaló a spanyol szövetség és a spanyol bírók munkássága. Eszküszöm a magyar bírók jobban levezetnék a meccseket és nem csak Kassai.
Ramos kapcsán még annyit, hogy egy bizonyos Ajax nevű klub a közelmúltban a szövetség döntését megelőzően kirakta az első csapat keretéből büntetésként Suarezt, mikor az Drakulának képzelte magát. Perez is megtehetné, ha úgy gondolná, hogy Ramos viselkedése méltatlan a Real Madrid múltjához.
Másik téma, mi Barcások sokszor kritizáljuk a Madridot, hogy - tisztelet a kivételnek - jellemző rájuk az önelégültség, az ellenfelek lenézése (ezért is sajnálom Raul elszerződését, mert ő mindig nagyon korrekt volt). A hétfői meccs is mutatja, hogy ezzel a magatartással hatnak a Barcára, a katalánok nem veszik lesz a verbális kesztyűt, viszont növeli a motiváltságukat és a Real ennek a pályán issza meg a levét.

- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1451
- Csatlakozott: 2005.04.11. 11:41:27
- Tartózkodási hely: Siófok
CR. azt mondta az Almeria elleni 8-0 után, hogy megnézné, hogy a Reál is egy nyolcast kapna. Majdnem meglátta, sajnálom is, mert még 10 is lehetett volna. Persze utolag irom, mert a meccs elött tartottam tőlük.
Nagy öröm volt az este. Ahogy előzöleg is josoltam a középpályás letámadásunk nagyon hatékony volt.
Nagy öröm volt az este. Ahogy előzöleg is josoltam a középpályás letámadásunk nagyon hatékony volt.
Fecó
- Charlie
- Öreg Harcos
- Hozzászólások: 6901
- Csatlakozott: 2004.10.08. 11:13:39
- Tartózkodási hely: East Side
Pár ember nem érzi a terhét annak amit ramos tett? Komolyan? Villa esettel példálóztok? Ő méregből visszaütött, járt érte a piros meg a hozzátartozó eltiltás. Nem tűnik fel, hogy Ramos egy kicsit más eset?
Én is találkoztam olyan kommentekkel, hogy sokan virtuális vállveregetést küldtek ramosnak a tettéért. Az ilyen emberek, agyilag gyengék és másba nem tudnak kapaszkodni, mert a hétfői estén ez volt számukra a legnagyobb öröm. Ami nem vezetett semmihez, szerencsére. Amúgy dögöljön meg az aki ezt az esetet nem ítéli el és még ÖRÜL is neki.
C.

"A spanyol futball jelenlegi problémája az, hogy mindenki azt gondolja, hogy olyan játékosai vannak, mint a Barcának. A Barca játékosaiban olyan technikai tudás van, amely a világ egyetlen másik csapatában sincs. Ezért nem próbálkozhatsz úgy játszani, ahogy ők, ez lehetetlenség." - Fabio Capello
- detabarca
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 646
- Csatlakozott: 2009.05.03. 11:29:44
- Tartózkodási hely: Budapest, IV.ker.
Az a baj, hogy nagyon elfogultak vagytok. Minden felvételen látszik, Messi hátranéz és beleugrik Ramos lendülő lábába. Ő veszélyeztette Ramos testi épségét és karrierjét. Sztem Messit kéne eltiltani és Ramos érdemli az aranylasztit!

Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó!
"A sportok királya a labdarúgás, a Barcelona meg a labdarúgás királya!"
(Johan Cruyff)
"A sportok királya a labdarúgás, a Barcelona meg a labdarúgás királya!"
(Johan Cruyff)
- Tivornya
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 736
- Csatlakozott: 2008.10.14. 17:39:21
- Tartózkodási hely: Dunabogdány
Úgy hallottam,h a madrid átteszi a székhelyét a PENTAGON-ba

„Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."
„Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!"
„Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!"
- Lionel85
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 7126
- Csatlakozott: 2007.08.11. 10:38:38
- Tartózkodási hely: Budapest, Pestszenterzsébet
Tegnap a barátnőm a facebookról másolt be nekem egy hozzászólást, hogy "hajrá real, hajrá ramos! szép volt! megkapta az a kis féreg."messi1918 írta:Csak az én madridista ismerőseim közt (tisztelet a kivételnek) általános vélemény az, hogy Ramos nagyon is jól tette amit tett? "Sőt "annak a kis görcsnek" több is járt volna..."
Nem tudom milyen eredmény kéne, hogy egy-két srác visszább vegyen. De én ezen a ramosos dolgon nem jutok tovább. Ezt megtapsolják, meg leírják, hogy teljesen jól tette amit tett? Hát nem tudom...
De azt bírom, hogy ha valamelyik csapat védője Ronaldoba belerúg, akkor már jönnek a nyilatkozatok, hogy a "sztárokat védeni kell, és vannak akik nem látják be milyen sérüléseket okozhatnak".
Áhhh, ez borzasztó!!!
Nem szószerint idéztem, de valami hasonlót írt az emberke.
Ezekre én azt tudom mondani, hogy irigy, nem ismeri el a jobb csapat teljesítményét, és még sosem rúgott labdába. Vagy ha igen, akkor sem gondolkodott profin. Ezeken kár mérgelődni. Mindig is lesznek ilyen szenny emberek. Ez a mai világ. Már nem csodálkozom ilyenen sem.

- Mr. Master
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2815
- Csatlakozott: 2005.01.03. 11:11:00
- Tartózkodási hely: @home
És nem játszik se Carvalho, se Ramos, se PepeBob_Marley írta:Gyerekek 8szoros odds van a Valencián, és ezt a KO-t lehet nem heverték még ki a fővárosban, s lehet pontot rabolnak a denevérek!Nagyon érdekes meccsre van kilátás, mindenesetre 1-2 ezerrel megteszem a Valenciát, ha már az 1:1 nem jött be mostMost a hétvégére ez a meglepetés érzésem!Espanyolt is megéreztem az Atletico ellen, ezt is érzem
![]()

------------------ pisti.blog.hu --------------------
--------------- napverse.blog.hu -----------------
--------------- napverse.blog.hu -----------------
- barca2010
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 330
- Csatlakozott: 2009.06.15. 11:01:33
- Tartózkodási hely: Budapest
Teljesen igazad van! Nem is a pofonok felháborítóak, hanem amit Messivel csinált, ill. akart csinálni, mert szerencsére Diarra tompította a rúgást! A legszebb az lett volna, hogy ebbe még a Ramos sérül bele, mondjuk egy lábtöréssel. Az lett volna a méltó büntetés! Ezt csak azért írom, mert biztos vagyok benne, hogy ez volt a szándéka! Direkt nem reagáltam a meccsre, mert tisztelem a Madridot annyira, hogy ne fikázzam őket, de ez már sok!Xanthor írta:A Sport.es azt írja, hogy csak egy meccsre tiltották el Ramost (igen, ez a Barca elleniért, nem a BL). Ha így van akkor olcsón megúszta (mondjuk én csak 2 meccset adnék neki, egy a Messi elleni, egy a Puyol elleni). Nem kell ebből a lökés/ütésből akkora ügyet csinálni, amikor Villa bevitt egy bal egyenest, akkor nem emlékszem, hogy hőzöngtünk volna, hogy "legalább 3 meccs".
Peace.
Ez a viselkedés után még az Ő lelküket kell pátyolgatni, hagyjuk már! Egy adag [auto_cenzúra] ez a csapat, mint játékban, mint emberileg! És azt is nagyon jól írta valaki, hogy a Barca nyerte meg a Vb t. Hol van a Mou mágia??? Úgy ült ott, mint egy gyerek akinek elvették a játékát. Most kellett volna megmutatni!!! Kicsit kijöttek, aztán meg lettek ALÁZVA, mert ez az volt!
Kinek jár az aranylabda? Ha ez még mindig kérdés, akkor nagyon sajnálom a futballtársadalmat!
1. Xavi
2. Messi
3. Iniesta
.
.
20. Ronaldo (talán)
aztán így tovább.
Remélem mindenki érti ezt a kis ábrát!
Ne is akarjon senki nyugalomra inteni, meg, hogy ilyeneket nem lehet írni, mert nem érdekel! Eddig tartottam magam, de most már nem megy tovább! Nagyon bosszant, hogy Madridba 3 győzelem után rögtön a világ legjobb csapatáról beszélnek! Ilyenkor meg véletlenül sem ismerik el, hogy sehol sincsenek, hanem sajnálni kell őket! Hát én nem fogom, és innentől kezdve az összes reálost cukkolni fogom, most már csak azért is!
Öt ilyen egymás utáni zakó? Hát bújjanak el nagyon mélyre, és nehogy 2 győzelem után megint el kezdjenek azon gondolkodni, hogy az övék a világ legjobb csapata, mert amíg Messi, Xavi, Ini lesz, addig madridba csak keserű kenyér jut!
„Uraim, ha ma veszítetek, akkor továbbra is a világ legjobb csapataként lesztek számon tartva, de ha nyertek, a nevetek ÖRÖKRE fent marad.” Josep Guardiola (2009)
"A spanyol futball jelenlegi problémája az, hogy mindenki azt gondolja, hogy olyan játékosai vannak, mint a Barcának. A Barca játékosaiban olyan technikai tudás van, amely a világ egyetlen másik csapatában sincs. Ezért nem próbálkozhatsz úgy játszani, ahogy ők, ez lehetetlenség." - Fabio Capello
BARCA FOREVER!!!
"A spanyol futball jelenlegi problémája az, hogy mindenki azt gondolja, hogy olyan játékosai vannak, mint a Barcának. A Barca játékosaiban olyan technikai tudás van, amely a világ egyetlen másik csapatában sincs. Ezért nem próbálkozhatsz úgy játszani, ahogy ők, ez lehetetlenség." - Fabio Capello
BARCA FOREVER!!!
- Tivornya
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 736
- Csatlakozott: 2008.10.14. 17:39:21
- Tartózkodási hely: Dunabogdány
Ez nem összeesküvéselmélet! Hány esetet ismerünk már, amikor a felvételek alapján büntettek meg játékosokat (azonnal Eto'o fejelése jutott most eszembe)? Miért csinál úgy a "bizottság", mintha nem látta volna a meccset és csak a jegyzőkönyvet olvasták volna?kristop írta:igazából egyszerűen a bíró a jegyzőkönyvébe, se szándékos szabálytalanságról, se az utána lévő bunyóról nem írt, és elsősorban azt veszik figyelembe. legalábbis ezt olvastam, akkor meg csak egy hátulról való becsúszás, ami egyből piros, ezért az egy meccs. én nem gyártok összeesküvés elméleteket..
Nagyon remélem, h szeretett csapatunk most felveszi a kesztyűt és a madrid után az LFP-t is elkezdi análisan izgatni

„Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."
„Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!"
„Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!"
igazából egyszerűen a bíró a jegyzőkönyvébe, se szándékos szabálytalanságról, se az utána lévő bunyóról nem írt, és elsősorban azt veszik figyelembe. legalábbis ezt olvastam, akkor meg csak egy hátulról való becsúszás, ami egyből piros, ezért az egy meccs. én nem gyártok összeesküvés elméleteket..
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8624
- Csatlakozott: 2006.11.04. 10:20:50
- Tartózkodási hely: Debrecen
persze. ne legyetek ennyire naivak. baktalórántháza határába lévő fűszerboltos anyósa is jól tudja, hogy ez nem 1 meccses eltiltás. szépen belenyúltak a zsebbe és el volt intézve, megkoronázva ezzel hétfő esti teljesítményüket.Andris írta:Ahogy olvasom a spanyol lapokon a kommentárokat, iszonyú felháborodás van. És nem csak nekem jutott eszembe, hogy Florentino zsebe lényegesen könnyebb a tegnapi nap óta.
addig van érvénybe a fair play is, amíg az a "fontos" emberek érdekeit nem sérti. a profi futballt is a Földön játszák, ahogy a "profi életet" is...
- Andris
- Adminisztrátor
- Hozzászólások: 13522
- Csatlakozott: 2006.05.20. 20:47:07
- Tartózkodási hely: Budapest
Ahogy olvasom a spanyol lapokon a kommentárokat, iszonyú felháborodás van. És nem csak nekem jutott eszembe, hogy Florentino zsebe lényegesen könnyebb a tegnapi nap óta.
"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e."
- József Attila
- József Attila
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
A jelen viszonyok mellett túlzottnak érzem!Sok mindenen kellene változtatni, de ugye vannak érdekek!Ne menjünk bele ebbe nagyon mélyen, de csak annyit mondok, miért nicns videóbíró????Jah mert akkor a németek a világtérképen se lennének!Ezért írom vannak érdekekMessithebest írta:
Miért is tartod túlzottnak? Ha nincs ott Lass,akkor te még a több éveset sem tartanád túlzottnak,annyira szilánkosra tört volna Messi lába.....

Szerk:Helyesírásért és fogalmazásért bocs mindenmkitől, de forralt borozós házavató utéán vagyok, s mint tudjuk az alkohol öl ...dönt
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 840
- Csatlakozott: 2007.12.23. 12:34:45
- Tartózkodási hely: Szatymaz
- Kapcsolat:
Nem mondtam ilyet. Nekem az nem tetszik, hogy szerintük (tisztelet a kivételnek) Ramos cselekedete teljesen normális volt, bőven belefért a keretbe, sőt még valakinek tetszett is.
Engem ez háborít fel.
Engem ez háborít fel.
..................................
- torrentkiller
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1505
- Csatlakozott: 2008.01.16. 19:52:58
- Tartózkodási hely: Zalaegerszeg/BP.
Szerinted az összes rivális a kardjába dőlne, ha összekerülne a Barcával és Leo nem tudna játszani az idióta ramos miatt? Amúgy meg aki ilyet mond azt már csak sajnálni lehet, de az elfogultságnak is van határa.messi1918 írta:Csak az én madridista ismerőseim közt (tisztelet a kivételnek) általános vélemény az, hogy Ramos nagyon is jól tette amit tett? "Sőt "annak a kis görcsnek" több is járt volna..."
Nem tudom milyen eredmény kéne, hogy egy-két srác visszább vegyen. De én ezen a ramosos dolgon nem jutok tovább. Ezt megtapsolják, meg leírják, hogy teljesen jól tette amit tett? Hát nem tudom...
De azt bírom, hogy ha valamelyik csapat védője Ronaldoba belerúg, akkor már jönnek a nyilatkozatok, hogy a "sztárokat védeni kell, és vannak akik nem látják be milyen sérüléseket okozhatnak".
Áhhh, ez borzasztó!!!

"Barcelona Svájcból hozatott nagyon drága gyógyszereket, hogy leküzdje a növekedésihormon-hiányosságát, és ezt meg akarják hálálni. Messinek a szíve diktálta, hogy melyik csapatot válassza. Megráztam a kezét, és gratuláltam, megmutatta, hogy vannak még olyan labdarúgók, akiknél az emberi értékek elsődlegesek"- Ernesto Bronzetti
-
- Jugador d'estrella
- Hozzászólások: 441
- Csatlakozott: 2010.04.12. 12:56:59
- Tartózkodási hely: Debrecen
zsuni írta:grat a Barca-nak, tegnap minden összejött, szép focit toltak. A Realnak meg semmi, mert nem is akartak semmit se kezdeni. MInt egy ovodáscsoport akiket szumozokbol alakitanak focistákká. A Madridnál már csak a biro volt rosszabb, istenem, tudtam hogy ha ez a barom vezeti a meccset, akkor ennyire idiotán fogja ezt megtenni. SZoval még egyszer grat, remélem a tavaszi izgalmasabb lesz, mert ez már a középkezdésnél eldölt.
melyik középkezdésnél , mert volt elég sok?

de viccet félretéve szerintem azért a bíró elég kíméletes volt a madriddal , hisz normális esetben Ronaldo , Ramos és Carvalho (kétszer is) is a kiállítás sorsára kerül...
maga a hozzáállás miszerint engedte a keményebb játékot és az apró test-test elleni csatákat , illetve nem dőlt be a műeseéseknek , nekem tetszett , az előnyszabályokat is elég jól alkalmazta...
- Xanthor
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 726
- Csatlakozott: 2008.08.14. 20:35:10
- Tartózkodási hely: Budakeszi/Bp.
A Sport.es azt írja, hogy csak egy meccsre tiltották el Ramost (igen, ez a Barca elleniért, nem a BL). Ha így van akkor olcsón megúszta (mondjuk én csak 2 meccset adnék neki, egy a Messi elleni, egy a Puyol elleni). Nem kell ebből a lökés/ütésből akkora ügyet csinálni, amikor Villa bevitt egy bal egyenest, akkor nem emlékszem, hogy hőzöngtünk volna, hogy "legalább 3 meccs".
Peace.
Peace.
grat a Barca-nak, tegnap minden összejött, szép focit toltak. A Realnak meg semmi, mert nem is akartak semmit se kezdeni. MInt egy ovodáscsoport akiket szumozokbol alakitanak focistákká. A Madridnál már csak a biro volt rosszabb, istenem, tudtam hogy ha ez a barom vezeti a meccset, akkor ennyire idiotán fogja ezt megtenni. SZoval még egyszer grat, remélem a tavaszi izgalmasabb lesz, mert ez már a középkezdésnél eldölt.
-
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 840
- Csatlakozott: 2007.12.23. 12:34:45
- Tartózkodási hely: Szatymaz
- Kapcsolat:
Csak az én madridista ismerőseim közt (tisztelet a kivételnek) általános vélemény az, hogy Ramos nagyon is jól tette amit tett? "Sőt "annak a kis görcsnek" több is járt volna..."
Nem tudom milyen eredmény kéne, hogy egy-két srác visszább vegyen. De én ezen a ramosos dolgon nem jutok tovább. Ezt megtapsolják, meg leírják, hogy teljesen jól tette amit tett? Hát nem tudom...
De azt bírom, hogy ha valamelyik csapat védője Ronaldoba belerúg, akkor már jönnek a nyilatkozatok, hogy a "sztárokat védeni kell, és vannak akik nem látják be milyen sérüléseket okozhatnak".
Áhhh, ez borzasztó!!!
Nem tudom milyen eredmény kéne, hogy egy-két srác visszább vegyen. De én ezen a ramosos dolgon nem jutok tovább. Ezt megtapsolják, meg leírják, hogy teljesen jól tette amit tett? Hát nem tudom...
De azt bírom, hogy ha valamelyik csapat védője Ronaldoba belerúg, akkor már jönnek a nyilatkozatok, hogy a "sztárokat védeni kell, és vannak akik nem látják be milyen sérüléseket okozhatnak".
Áhhh, ez borzasztó!!!

..................................
- Tivornya
- Capitá del Barça
- Hozzászólások: 736
- Csatlakozott: 2008.10.14. 17:39:21
- Tartózkodási hely: Dunabogdány
Nem rögtönítélő bíróság van
Napokon belül meglesz az, amire várunk...meszelnek majd rendesen
Legalábbis nagggyon bízom benne

Szerk.: "Ekkora pofát csak ekkora tenyérrel lehet befogni" - hát ezen behaltam

Napokon belül meglesz az, amire várunk...meszelnek majd rendesen

Legalábbis nagggyon bízom benne

Szerk.: "Ekkora pofát csak ekkora tenyérrel lehet befogni" - hát ezen behaltam

„Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."
„Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!"
„Nemzetünk szolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha!"
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15888
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Még mindig nem tudom feldolgozni,hogy nem vizsgálta ki az ügyet a szövetség.
Ha ezt nem madridi csinálja,akkor az illető nem játszana már ebben a naptári évben meccset,de még januárban se biztos...
Ha ezt nem madridi csinálja,akkor az illető nem játszana már ebben a naptári évben meccset,de még januárban se biztos...
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
Ezt nem is láttam. A cikkből viszont Xavi ellökését kihagyták! Vicc, hogy nem kapott utólag semmiféle eltíltást..Ilúvatar írta:http://www.origo.hu/sport/focivilag/201 ... ancat.html
Sergio Ramos az 5-0-ra végződött Barca-Real legvégén teljesen megfeledkezett önmagáról; miután Lionel Messit felrúgta, Carles Puyolt pedig fellökte, elkapta a hazaiak spanyol kapusának, Victor Valdesnek a nyakát. A spanyol védő akár három-négy piros lapot is kaphatott volna, a bíró talán sajnálta is, hogy csak egyet oszthatott ki neki.
Az utolsó mondat a legjobb.

De, én úgytom azt. És tényleg hülye cikk.Andris írta:http://nepstadion.blog.nepsport.hu/arch ... _Kivegzes/
ez a népstadion blog ugye nem a régi NST-t takarja??
Bűnrossz cikk amúgy. A leglényegtelenebb taktikai momentumokat fogja meg, a madridnál kiemeltekről úgy ír mintha különösebben sokat befolyásoltak volna, az összegzés meg.. szóval borzalom.

Your village called. Their idiot is missing.
- Deus
- Boixos Nois
- Hozzászólások: 10028
- Csatlakozott: 2006.07.16. 22:58:29
- Tartózkodási hely: Valhalla
http://www.origo.hu/sport/focivilag/201 ... ancat.html