A híreket nem kommentálnám, majd kedd-szerda felé, amikor lesznek konkrétumok is talán, de az, hogy itt még mindig megy a "bojanozás" szerintem kezd röhejessé válni.
Már megbocsássatok, de az utóbbi 3 évben kiderült, hogy Bojannak nem a kevés játékpercek miatt nem megy a játék, hanem azért, mert nincs meg a kellő tehetsége, képességei egy Barcelona-szinthez.
Tehát ódzkodjunk ha lehet az ilyen Rossi-Bojan összehasonlításoktól, mert ez látatlanban is sértő az olaszra nézve
Bojan egy középcsapatban elmegy a tehetsége alapján, de a Barcába kevés. És hangsúlyozom nem a kevés játéklehetőséggel van a probléma. Aki nézi a Barca meccseit látja, hogy Bojan kilóg a sorból mindenféle szempontból.
Ebben a szezonban is az volt a probléma, ami főleg tavasszal, a sérüléshullámoknál vált egyre szembetűnőbbé, hogy a Pep rendelkezésére álló keretben, csupán 12-13 játékos olyan, akit bárhol, bármelyik meccsen szerepeltetve nem romlik a csapatjáték minősége. A keret bővítése pedig nem azt jelenti, hogy mindenki marad és még érkezik 2-3 játékos, hanem azt, amit Cruyff is mondott, tehát: el kell érni, hogy a szezon kritikus pontján Guardiolának legyen 15-16 bármikor bevethető, minőségi játékosa.
Idén ezt már tapasztalhattuk, de tavaly is, hiszen amikor tavasszal bekövetkezett a szokásos sérüléshullám, láthattuk, hogy Pep inkább a szélsőhátvédeinket teszi be wingernek, mint Bojant vagy Jeffrent küldi pályára, és vajon miért?
Azért, mert Bojan és Jeffrén nem üti meg azt a nívót, szintet, hogy egy clásicón, vagy Bl-elődöntőben, tehát éles helyzetben beállva biztosítsa a csapat minőségi fennmaradását. Velük romlik a játék minősége, és ezt nem engedheti meg magának egy Barcelona.
És az, hogy szezon közben nincs nagyon rotáció ugyan ezekből a problémákból adódik, nincs meg az a megfelelő 15-16 játékos, akikkel ezt véghez lehetne vinni.
Jó lenne ezeket a dolgokat belátni lassan 2-3 év elteltével...
