
Csak vegyünk végre már valakit..
Más: Hlebbel mi lesz?
Az a baj,hogy így van. Főleg a kiemelt rész. Ha a jelenlegi cserecsatár nem kap időt, akkor sem mikor Villa 12 meccsig jóformán semmit nem csinál, akkor kérdezem meg,hogy mi baja az edzőnek Bojannal?ozsimiki írta:Visszakérdezek, szerinted mi alapján fog komoly játéklehetőséget kapni, és ezáltal fejlődni? Nem látom a közeljövőben ennek létjogosultságát, főleg ha marad.Sanama írta: De most őszintén Ozsi, Neked szól ez:
-Mikor igazolta volna? 5perc alatt Rossi vagy Sanchez sem fogja.
2x kapott folyamatos játékot, akkor igazolta is.
17évesen és tavaly év végén.
Abban a bojan fanok is egyetértenek, hogy nem azért akarják itt tudni,amit 5 perc játék alatt mutat...
Míg ha elmegy kölcsönbe 1-2évre, még simán visszahozhatjuk,és megpróbálhatjuk egy immáron folyamatosan játékban lévő, érettebb Bojannal újból.
Visszakérdezek, szerinted mi alapján fog komoly játéklehetőséget kapni, és ezáltal fejlődni? Nem látom a közeljövőben ennek létjogosultságát, főleg ha marad.Sanama írta: De most őszintén Ozsi, Neked szól ez:
-Mikor igazolta volna? 5perc alatt Rossi vagy Sanchez sem fogja.
2x kapott folyamatos játékot, akkor igazolta is.
17évesen és tavaly év végén.
Abban a bojan fanok is egyetértenek, hogy nem azért akarják itt tudni,amit 5 perc játék alatt mutat...
Jó, a híres csoportkörgergo9 írta: Nah ezzel meg több mint 100% osan egyetértek erre utaltam is korábban hogy komoly hiba volt.
Ugye Pep marasztalta volna, mégis ment.
Fejben okoz ez komoly gondot most.
bl csoportkörben masch több percet kapott vkpként mint Sergio pedig mindketten egészségesek voltak . Egyébként egyetértek.Mascherano nem tudna sokat játszani ha nem lenne versatile playa, mert Busquetset az életben nem szorítaná ki.![]()
De Bojan is bevethető lenne ugye mindkét szélen és kpcsatárként is.
De most őszintén Ozsi, Neked szól ez:noname írta:Csodás, legalább nem én vagyok az egyedüli, aki szerint ez így van!ozsimiki írta:persze értem én a Bojan fanokat is, hiszen csodás lenne, ha a nagy csapatban is ott folytatná, ahol a korosztályos csapatokban abbahagyta, és szállítaná a rekordokat, úgymond beigazolná félelmetes hírét, ami övezte őt 17éves kora előtt. Szép lenne, de nem mindig jön össze egy újabb sikersztori.
Nah ezzel meg több mint 100% osan egyetértek erre utaltam is korábban hogy komoly hiba volt.d írta: Véleményem szerint neki NAGYON hiányzott a karrierjéből egy 1-2 éves Barca B-s szereplés, átugrott egy lépcsőfokot és orra bukott közben. Neki msot kellene ott tartania, mint Thiagonak.
bl csoportkörben masch több percet kapott vkpként mint Sergio pedig mindketten egészségesek voltak . Egyébként egyetértek.Mascherano nem tudna sokat játszani ha nem lenne versatile playa, mert Busquetset az életben nem szorítaná ki.
Most eleve olyan emberekhez viszonyítjuk akik futballban mérten jóval idősebbek nála, és már akkor felnőtt csapatban bizonyíthattak amikor ő még annak közelében sem volt.gergo9 írta:Masch tudptt bizonyítani Affelay tudott? Akik idegen játérendszerből jöttek és szintén kevés percet kaptak, ill Masch csak az elején utána elérte hogy ott legyen ahol.lluisllach89 írta: A második résznek örülök, az elsőt pedig elfogadom, annyit hozzáfűznék, sajna keserű humorral hogy nem is felelhet meg a csapat szintjének ha nincs fenn a pályán.
Tavasszal kapott játékpercet mégis tücsökciripelés, letámadásban is jóval gyengébb mint a Pedro-Villa pakk.
Ha Pep látná benne a sanszot hogy valaha eléri Villa szintjét Villa úgy repülne mint a szél a kezdőből.
Úgy gondolom hogy azért Pep véleménye Bojan teljesítményéről nyilvánvaló nem véletlenül keresünk 30milliós magaságban támadót ezeréve. Nekem ez meg tökéletesen elég.
Folyamatos ellenkampányom(ami nem a személye hanem a teljesítménye ellen szól) ellenére leírom még1x hogy iszonyatikusan szimpatikus, csapattal szemben sem tett semmit, sem hiszti sem hasonló.
Én is borzasztóan sajnálom hogy úgy néz ki hogy a karrierje bukó nálunk.
Csodás, legalább nem én vagyok az egyedüli, aki szerint ez így van!ozsimiki írta:persze értem én a Bojan fanokat is, hiszen csodás lenne, ha a nagy csapatban is ott folytatná, ahol a korosztályos csapatokban abbahagyta, és szállítaná a rekordokat, úgymond beigazolná félelmetes hírét, ami övezte őt 17éves kora előtt. Szép lenne, de nem mindig jön össze egy újabb sikersztori.
Támaszd már meg ezt az állítást érvekkel, mert én nem látom, hogy miért kellene ő nekünk, de ez az "igenis kell ő nekünk" - duma Bojanra rohadtul nem igaz(MÉG, de szerintem már nem is lesz...).Tocy írta:Én meg azt, hogy a nagy antiBojanosok belátják, hogy igenis kell ő nekünk.Messithebest írta:Oké, szegény Bojan, de ez is már unalmas.... az se rossz, hogy most 20-21 éves, és 17 évesen volt a legjobb szezonja, holott elvileg fejlődnie kéne, pedig csak romlik.... opcióval vagy opció nélkül, de menjen nyugodtan Rómába, ha ott mutat valamit, és opcióval megy akkor esetleg visszavehetjük, de ha ugyanez megy, remélem hogy a nagy Bojan-fan-ok is belátják, hogy ő nem való ide.Messi-Ini írta:Szálljunk már le szegény Bojanrol emberek...Tudjátok mi a helyzet,az hogy nem Barca szint,MÉG!!!Nagyon fiatal,neki fejlődnie kell hogy elérje a Barca szintjét,azt meg csak folyamatos játékpercel lehet elérni!!Ezt náálunk nem kapja meg,ezért nem jön a várva várt "áttörés"...Menjen csak el a Romaba,de opcióval,és ha ott alap kezdő lesz,és úgy sem mutat semmit 1-2-évig,akkor lehet temetni,addig csend!!!
Nagyjából a te írásod végével értek egyet. Rettentő alázatos és szimpatikus játékos, akiből nem valószínű, hogy világklasszis csatár lesz, de cserecsatárnak szerintem hasznos, azért tud gólt lőni, összjátékban is hasznos tud lenni, ha nem sérült 2 hónapig. Az szinte biztos, hogy nem lesz a Barca igazi 9-ese.gergo9 írta:Masch tudptt bizonyítani Affelay tudott? Akik idegen játérendszerből jöttek és szintén kevés percet kaptak, ill Masch csak az elején utána elérte hogy ott legyen ahol.lluisllach89 írta: A második résznek örülök, az elsőt pedig elfogadom, annyit hozzáfűznék, sajna keserű humorral hogy nem is felelhet meg a csapat szintjének ha nincs fenn a pályán.
Tavasszal kapott játékpercet mégis tücsökciripelés, letámadásban is jóval gyengébb mint a Pedro-Villa pakk.
Ha Pep látná benne a sanszot hogy valaha eléri Villa szintjét Villa úgy repülne mint a szél a kezdőből.
Úgy gondolom hogy azért Pep véleménye Bojan teljesítményéről nyilvánvaló nem véletlenül keresünk 30milliós magaságban támadót ezeréve. Nekem ez meg tökéletesen elég.
Folyamatos ellenkampányom(ami nem a személye hanem a teljesítménye ellen szól) ellenére leírom még1x hogy iszonyatikusan szimpatikus, csapattal szemben sem tett semmit, sem hiszti sem hasonló.
Én is borzasztóan sajnálom hogy úgy néz ki hogy a karrierje bukó nálunk.
Ezzel az érvvel nem bántod, hanem inkább véded Bojant. Az van ugyanis, hogy egy kipukkanófélben levő csapatban tudott egy nagyot dobbantani. Azóta folyamatosan egyre magasabbra kerül a léc minden évben, a világ talán valaha volt legerősebb csapatába kellene helyt állnia. Nem lett rosszabb, sőt, fejlődött, de közel sem eleget.kennyke04 írta:nem bántani akarom Bojant én se, de az a legjobb szezonja 17évesen is csak úgy jött össze, hogy volt egy nagyon harmatos csapat... akkor még küzdenie se kellett a kezdőtagságért, mert a rivális játékosok partyztak vagy épp a betegszobában voltak. 1-2 meccset tudnék mondani, amikor azt láttam hogy talán ott van benne az a plussz, de amúgy...
Masch tudptt bizonyítani Affelay tudott? Akik idegen játérendszerből jöttek és szintén kevés percet kaptak, ill Masch csak az elején utána elérte hogy ott legyen ahol.lluisllach89 írta: A második résznek örülök, az elsőt pedig elfogadom, annyit hozzáfűznék, sajna keserű humorral hogy nem is felelhet meg a csapat szintjének ha nincs fenn a pályán.
Én nem vagyok se az, se ez, szal semlegesként tudok talán véleményt alkotni...Tocy írta:
Én meg azt, hogy a nagy antiBojanosok belátják, hogy igenis kell ő nekünk.
A második résznek örülök, az elsőt pedig elfogadom, annyit hozzáfűznék, sajna keserű humorral hogy nem is felelhet meg a csapat szintjének ha nincs fenn a pályán.Alberto10 írta:Én leírtam az érveimet, nem antiBojan vagyok egyszerűen a csapat sikeressége szempontjából mondom, hogy Bojant el kell adni, mert nem felel meg a csapat szintjének.lluisllach89 írta:
Majd a jövő igazol, ha nem mutat annyit Rómában, amennyi elegendő ide, de persze mindannyiunknak az lenne a jó, ha berobbanna és vezéregyéniségként térne vissza.
Kívánom neki, csak nem látom Bojanban a tehetséget, a játéktudást ahhoz, hogy valaha még itt fontos szerepet töltsön be.
MÁS:
http://translate.googleusercontent.com/ ... oE-0y0oi6Q
http://translate.google.com/translate?u ... en&ie=UTF8
Úgy tűnik most, hogy egyre konkretizálódik Sanchez Barcelonába igazolása, ugyanis egy chilei újságíró, aki a nemzeti válogatottnál tartózkodik állítja, hogy Alexis engedélyt kapott a chilei szövetségtől, hogy hétfőn Barcelonába utazzon, hogy aláírja új szerződését a katalán egyesülettel. A zsurnaliszta továbbá azt is leírja, több chilei csapattársa már gratulált Sancheznek az igazolásért.
forrás: Mundo, Sport
Én meg azt, hogy a nagy antiBojanosok belátják, hogy igenis kell ő nekünk.Messithebest írta:Oké, szegény Bojan, de ez is már unalmas.... az se rossz, hogy most 20-21 éves, és 17 évesen volt a legjobb szezonja, holott elvileg fejlődnie kéne, pedig csak romlik.... opcióval vagy opció nélkül, de menjen nyugodtan Rómába, ha ott mutat valamit, és opcióval megy akkor esetleg visszavehetjük, de ha ugyanez megy, remélem hogy a nagy Bojan-fan-ok is belátják, hogy ő nem való ide.Messi-Ini írta:Szálljunk már le szegény Bojanrol emberek...Tudjátok mi a helyzet,az hogy nem Barca szint,MÉG!!!Nagyon fiatal,neki fejlődnie kell hogy elérje a Barca szintjét,azt meg csak folyamatos játékpercel lehet elérni!!Ezt náálunk nem kapja meg,ezért nem jön a várva várt "áttörés"...Menjen csak el a Romaba,de opcióval,és ha ott alap kezdő lesz,és úgy sem mutat semmit 1-2-évig,akkor lehet temetni,addig csend!!!
Oké, szegény Bojan, de ez is már unalmas.... az se rossz, hogy most 20-21 éves, és 17 évesen volt a legjobb szezonja, holott elvileg fejlődnie kéne, pedig csak romlik.... opcióval vagy opció nélkül, de menjen nyugodtan Rómába, ha ott mutat valamit, és opcióval megy akkor esetleg visszavehetjük, de ha ugyanez megy, remélem hogy a nagy Bojan-fan-ok is belátják, hogy ő nem való ide.Messi-Ini írta:Szálljunk már le szegény Bojanrol emberek...Tudjátok mi a helyzet,az hogy nem Barca szint,MÉG!!!Nagyon fiatal,neki fejlődnie kell hogy elérje a Barca szintjét,azt meg csak folyamatos játékpercel lehet elérni!!Ezt náálunk nem kapja meg,ezért nem jön a várva várt "áttörés"...Menjen csak el a Romaba,de opcióval,és ha ott alap kezdő lesz,és úgy sem mutat semmit 1-2-évig,akkor lehet temetni,addig csend!!!
Rutinja nincs meg egyedül. Zavaró néha nézni a tehetetlenségét és emiatt bennünk marad egy hiányérzet, ami évről-évre magasabbra teszi a lécet egy ennyire fiatal srác előtt, és persze hogy nem fog megfelelni. Tehát a csalódottság is beszél sok emberből, nem robbant be, akkor most már húzzon el innen.Alberto10 írta:A híreket nem kommentálnám, majd kedd-szerda felé, amikor lesznek konkrétumok is talán, de az, hogy itt még mindig megy a "bojanozás" szerintem kezd röhejessé válni.
Már megbocsássatok, de az utóbbi 3 évben kiderült, hogy Bojannak nem a kevés játékpercek miatt nem megy a játék, hanem azért, mert nincs meg a kellő tehetsége, képességei egy Barcelona-szinthez.
Mert neki nem az a posztja, hiába játszott ott sokat, és hiába tud Villa ott bizonyítani aki szintén egy született középcsatár, ugye a rutin meg a játékpercek...Alberto10 írta:Idén ezt már tapasztalhattuk, de tavaly is, hiszen amikor tavasszal bekövetkezett a szokásos sérüléshullám, láthattuk, hogy Pep inkább a szélsőhátvédeinket teszi be wingernek, mint Bojant és vajon miért?
Alberto10 írta:Tehát ódzkodjunk ha lehet az ilyen Rossi-Bojan összehasonlításoktól, mert ez látatlanban is sértő az olaszra nézve![]()
Alberto10 írta:Bojan egy középcsapatban elmegy a tehetsége alapján, de a Barcába kevés. És hangsúlyozom nem a kevés játéklehetőséggel van a probléma.
Attól mert folyamatosan elismételgeted a saját véleményed nem nő meg az igazságtartalma, egyedül magadnak magyarázod be folyamatosan. Attól persze lehet még igaz is, én személy szerint nem értek vele egyet, de ha te nem értesz itt valakivel egyet, akkor próbálj meg odafigyelni az érvekre, ne csak a sajátodat hangoztasd. Nem bántásból, csak egy jó tanács.Alberto10 írta:Jó lenne ezeket a dolgokat belátni lassan 2-3 év elteltével...
Minden szavaddal egyetértek. Bojan utoljára 3-4 éve volt a legjobb azóta csak lefele van..... Jeffren meg egy üveg. Bekéne már látni....Alberto10 írta:A híreket nem kommentálnám, majd kedd-szerda felé, amikor lesznek konkrétumok is talán, de az, hogy itt még mindig megy a "bojanozás" szerintem kezd röhejessé válni.
Már megbocsássatok, de az utóbbi 3 évben kiderült, hogy Bojannak nem a kevés játékpercek miatt nem megy a játék, hanem azért, mert nincs meg a kellő tehetsége, képességei egy Barcelona-szinthez.
Tehát ódzkodjunk ha lehet az ilyen Rossi-Bojan összehasonlításoktól, mert ez látatlanban is sértő az olaszra nézve![]()
Bojan egy középcsapatban elmegy a tehetsége alapján, de a Barcába kevés. És hangsúlyozom nem a kevés játéklehetőséggel van a probléma. Aki nézi a Barca meccseit látja, hogy Bojan kilóg a sorból mindenféle szempontból.
Ebben a szezonban is az volt a probléma, ami főleg tavasszal, a sérüléshullámoknál vált egyre szembetűnőbbé, hogy a Pep rendelkezésére álló keretben, csupán 12-13 játékos olyan, akit bárhol, bármelyik meccsen szerepeltetve nem romlik a csapatjáték minősége. A keret bővítése pedig nem azt jelenti, hogy mindenki marad és még érkezik 2-3 játékos, hanem azt, amit Cruyff is mondott, tehát: el kell érni, hogy a szezon kritikus pontján Guardiolának legyen 15-16 bármikor bevethető, minőségi játékosa.
Idén ezt már tapasztalhattuk, de tavaly is, hiszen amikor tavasszal bekövetkezett a szokásos sérüléshullám, láthattuk, hogy Pep inkább a szélsőhátvédeinket teszi be wingernek, mint Bojant vagy Jeffrent küldi pályára, és vajon miért?
Azért, mert Bojan és Jeffrén nem üti meg azt a nívót, szintet, hogy egy clásicón, vagy Bl-elődöntőben, tehát éles helyzetben beállva biztosítsa a csapat minőségi fennmaradását. Velük romlik a játék minősége, és ezt nem engedheti meg magának egy Barcelona.
És az, hogy szezon közben nincs nagyon rotáció ugyan ezekből a problémákból adódik, nincs meg az a megfelelő 15-16 játékos, akikkel ezt véghez lehetne vinni.
Jó lenne ezeket a dolgokat belátni lassan 2-3 év elteltével...