Bob_Marley írta: Helyzetkihasználás nem gondolom, hogy drasztikusan rosszabb lenne, Andris jól megfogalmazta egy másik topikban, azért hú de ziccerekről nem lehet beszélni. Az hogy lövünk x-et kapura az még nem igazi helyzet.
Ezzel nem értek egyet, egyfelől nem csak a mai meccsre vonatkozott, amit írtam, márpedig elég visszagondolni a keddire, vagy hogy átlagosan hány helyzetet hagyunk ki egy meccsen. Ez egyébként összhangban van azzal, amit írtam, miszerint nincs egy nyugis meccsünk, pedig helyzetek alapján jópárat korábban lezárhattunk volna.
De akkor vegyük sorra a mai meccset, ezek nálam ziccerek:1) 14.p Neymar passza után Suarez szemben a kapuval senkitől sem zavartatva bevárta a védőt, aki blokkolt. 2) 22. p. Labdaszerzés után 2-2-ben mehetünk Suarez teljesen üresen, de Neymar inkább cselez, minthogy időben passzolna, utána Suarez lesre is szalad, ebből lesz a szabadrúgás, ami ugyan önmagában nem ziccer, de az, hogy Pique nem ér oda a gólvonalon csorgó labdára, nálam igenis az, ráadásul Suarez ahelyett, hogy nullszögből a bepasszt keresné, inkább lő... 3) 26. p 3-3 elleni lerohanás -> Rakitic löbbölése után Suarez 5m-es körzetében senki, de átveszi, ütemet veszít, majd lukat rúg. 4) 63.p Neymar szépen kicselez mindenkit és végül tisztán lőhet, amit Rico bravúrral tol ki. 5) 64. p. Neymar a szöglet utáni kavarodásnál pöcsöl a labdaátvétellel, pedig 5-6 méteres környezetében senki, Rico kirobbanva bravúrral takarja be a kaput. 6) 79.p Suarez szélről bejövő beadásnál Sandro berobbanva megelőzi a védőjét, de a félig üres kapu helyett a kapufát találja el.
Kisebb helyzetek:1) 4.p SEV eladott labda, Suarez hosszan teszi 2-1ben Neymarnak, aki kisodródik, de takarásból azért szépen lő, Rico véd. 2) 9.p a szépen lefejelt labdát 10-ről nem tudja leszorítani Munir. 3) 38. p Suarez a tizenhatos bal sarkáról kapufára emel. (Oké erre elismerem, hogy nem kifejezett gólhelyzet, de pont a helyzetfelismerés miatt a kisebb helyzetekhez odafér) 4) 46. p becsúsztatott szöglet után Pique tisztán fejelhet az ötösről, de nem tud elég erőt bele vinni és Rico kezébe fejel (nálam ez határeset, hogy ziccernek számít-e). 5) 66.p Neymar szépen lő takarásból, Rico résen van és kitolja a lövést a hosszúból. 6) 71. p. Pique robban be a szögletre, fejelhet az ötösről, de a hosszú mellé megy. 7) 85. p a bal oldali középreadást követően Sandro 8 méterről szemben a kapuval eltöri a labdát, amit így egy védő blokkol, a kavarodás után S. Roberto lövését is blokkolják (nálam Sandro helyzete akár a ziccerek közé is kerülhetne).
És akkor ezen felül jött ugye még a gól a tiziből. Szóval azért azt mondani, hogy nem voltak nagy helyzeteink, az erős túlzás, egyszerűen borzasztó gyatrán oldottuk meg őket.