Szerintem évek alatt nem tartottunk ott, mint most pár meccs alatt.
Látványosan jobb az összhang a játékosok között, jobb a fizikai állapot, magabiztosabban a játékosok, fejben jobban ott vannak, és ahogy Bence is írta, megbecsülve érezhetik magukat, mint Raphinha, aki eddig össze vissza volt cserélgetve és dobálva. Lehet pl. Garciának is erre van szüksége, mert a Gironában kiemelkedően játszott. Érdemes a személyek erősségeire építeni, nem a ráerőltetett sémákkal kiemelni a gyengeségeiket.
A meccseken úgy tűnik, mintha a játékosok értenék mi a dolguk, nem úgy, mint az utóbbi években.
Az egész csapat együtt mozog, ami tavasszal már megfigyelhető volt a lesre állításokkal.
Amire még Flick épít az előzetes taktikából, ez a féloldalas játék, ahol bal szélen Balde adja a szélességet, Raphinha, és előtte Ferran nem szélen, hanem inkább középre húzódva kapja a labdát.
Pont tegnap nyilatkozott Flick, hogy köszöni Deconak, hogy a szezon előtt teljes mértékben kielemezték a csapat erősségeit és gyengeségeit.
Szerintem látszik, az erősségekre érdemes építeni, de sajnos rengeteg volt a gyengeség.
Ahogy írtam, Olmo féle játékos nagyon hiányzott a játékunkból, és érdekes módon nálunk is elfér 2 tkp-s.
Szerintem már most látszik, hogy Flick szavához híven Guardiola féle játékot próbál játszani.
Szerintem az utóbbi 10 évben nem volt ennyire Barcas a játékunk, a Barcas kötődésű edzőkkel, mint most, Flick alatt.
A letámadásainknak úgy néz ki, mintha végre tényleg van értelme, és a megszerzett labdákat is minél hamarabb megrpóbáljuk eljuttatni az ellenfél kapujáig, így sokkal direktebbnek néz ki a játék, évek múltán ismét lehetnek kontráink, ahol a legkönnyebb a gólszerzés a fellazult védelmek ellen.
Nem horizontális, hanem vertikális, ahogy a passzaink többsége.
Emellett a játékosok nagy szabadságot is kapnak a pályán, akár a kp-ink is játszhatnak csatárt, eljuthatnak a 16-on belülre. Szerintem ez a totális futball alapköve, ahogy Cruyff is kiemelte.
Persze, hogy lehet visszaesés, sajnos lesz is. Arról nem Flick tehet, hogy még a tavalyinál is gyengébb keretet vett át, ha figyelembe vesszük azt is, hogy 3-4 alap kezdő játékos sérüléssel kezdi meg a szezont. És már tavaly is az volt mindenhol a téma, hogy rövid a keret, ami azóta még rövidebb, ha a tapasztalatot nézzük.
Mindezt egy idegen országban, egy idegen kultúrában, ami szerintem nem épp a befogadásáról híres.
Emellett valószínűleg sokan nem örülnek a sikerességének Spanyolországon belül, nekem úgy tűnik, már nem csak Madridban, de baszkföldön is fellángolt az ellenségeskedés, ami már tavaly is látszott a vezetők között és a stadionokban.
Szerintem elmondható, hogy még a Barca szurkolók között is bőven akad olyan, aki várja Flick bukását, hogy elmondhassa, hogy a vezetőség megbukott, és kár volt a klub ikonjának nem megadni a kellő időt a tiki taka újbóli forradalmához.