hajnesz írta:Jövőre aztán majd megint szépen megállapitjuk, hogy mi mennyivel különb szurkolók vagyunk, mint a sötét oldal, meg meszkuenunklub, miközben nem tudjuk elviselni, hogy a Real nyert egy Bl-t miközben mi behúztunk egy bajnokságot és a kupát.
Eddig nálam az év hsz-e..

Ennyi energiát áldozni a Real BL címére komolyan.. Fele ennyi dícséretet nem kapott a csapat a duplázás miatt állítom.
Veidt_madridista írta:Persze hogy jobb nala Bale, de tudod hogy van ez. PR.
Ez meg tök egyértelmű, hogy jövőre is a Messi-CR duó közül kapja valaki - sanszos, hogy CR. Rég nem a hozott eredmény és az adott évi teljesítmény számít, elég csak tavaly vagy tavaly előtt a top3-at megnézni. Mindkét évben ott volt Messi és CR is, pedig egyszer emeznek, másodszor amaznak nem kellett volna. De ha nem PR csata lenne, Ini és Xavi is Aranylabdával vonul vissza szerintem.. Na mindegy, hál istennek egyiküket se zavarta, és utána is oktattak tovább.
Nero. írta: Amikor aztmondtam hogy a spanyol kupát oda adnám, csak azért hogy ne a rivális nyerje a BLt akkor meg lelettem szólva keményen.
Mondjuk szerintem ez még mindig fura, hogy egy Barca kupagyőzelmet valaki elcserélné egy Real bukásra. Most is csak azért szólt nagyobbat a Real BL-je, mert másról se megy a vita, csak hogy hogy nem érdemelték meg, meg mennyivel többet ért a miénk. Pl ez, hogy Bajnokság+BL kombót nem nyertek, ezért kevesebbet ér.. Esküszöm én még ez előtt a győzelem előtt sehol nem olvastam ezt, hogy emiatt szóljanak meg egy BL győztest, de most ez is előkerült - nem itt pattant ki az ötlet tudom, én is twitteren ovlastam, de nekem ez gáz. Persze, van benne logika, de ami energiát beleölnek néhányan, hogy kicsinyítsék a másik győzelmét.. Fel nem tudom fogni - ez már egyáltalán nem a hsz-ednek szólt, mert nem erről írtál, csak elkanyarodtam.
zola8787 írta:Az elejére reagálván: az idei olasz harmadik, a német nyolcadik és az angol negyediket kaptátok. Sosem azt az évet kell nézni amikor továbbjutottak, hanem a következő évi csapatot (ami sajnálatos, mert nem az a keret játszik a bónuszért aki kiharcolta, de ez ellen nem lehet semmit sem tenni).
Ez is pl fura nekem - pedig tudod hogy bírlak Zola

-, hogy egész évben azt hangoztattuk, hogy mi az aktuális Bajnokokon mentünk keresztül, és úgy nyertünk BL-t, ha a Real a tavaly elért eredményeket hozza fel az ellenfeleknél, az már nem jó. Nyilván a Wolfsburg jelentősen gyengült, de a City se lett bajnok 14/15-ben emlékeim szerint, mégis így van emlegetve.
Na mindegy, kicsit nekem is bökte a csőröm frissibe ez a Real győzelem, de hála az itteni 500.000 hsz-nek elértétek, hogy egyáltalán ne érdekeljen, szóval ezért már köszi..
