Ezzel azért még komolyan várnék. Ott volt nemrég Bergvall, akivel már megvolt a szóbeli a szóbeli megállapodás, aztán a Spurs kinyitotta a tárcát, Güler fél lábbal már Barcelonában volt, de lehetne még sorolni a közelmúlt "igazolásait". Én nem feltétlenül örülnék Tah-nak, mer könnyen lehet, hogy ez Araujo távozását jelentené, aki benne van kb. a top 3-ban akirre szüksége lenne a klubnak, hogy még versenyképesebb legyen. Christ is sajnálnám, mert elég Jolly Joker. Igaz így lenne 4-5 olyan belső védőnk akiket bármikor bárki ellen bátran betehetnek a kezdőbe. (persze Inigo elég idős lesz) És gondolom Tah is stabil kezdőnek akar jönni és nem 3.-4. számú védőnek. És akkor még ott van a Real, aki kizárt, hogy ne repülne rá. Simán meg tudnák duplázni az itteni bérét, nemzetközi szinten szintén versenyképesek, bérelt helye lenne. A szinmpátia ilyen esetben pedig sokadlagos szempont.szbsz írta: ↑2024.12.06. 13:24:38Úgy fest Taht berántottuk akkor, hattttalmas erősítés! Jönni akar mindenképp, kell is! Gondolom meggyőzte Flick projektje (még egy plusz pont ezért neki), plusz gyerekkorában Barcás volt szóval biztos nem volt nehéz dolga Decoéknak így, de azért szép munka tőlük is...
![]()
Biztosan komoly erősítés lenne, de legalább 3, ha nem 4 olyan poszt lenne, ami sokkal inkább erősítésre szorul.
Davidról is cikkeznek, aki mindenképpen szeretne ide jönni és hajlandó kivárni is, de nem akar a végsőkig, mi pedig nem feltétlenül benne látjuk a jövőt, így az még nagyon bizonytalan. Remélem nem Gyökeresre hajtunk minden áron, sokkal szívesebben látnék itt egy kevésbé statikus, mozgékony csatárt, aki egy erősebb bajnokság kevésbé top csapatában is komoly számokat hoz, mint az eddigi legerősebb bajnokságában "brillírozó" támadót (inkább Eto'o, mint Ibra). Lewy stílusa hiába hasonló, de ő szintekkel feljebb van a svédnél ezért jól működik vele a csapat.