sansz írta: ↑2025.01.06. 00:13:37
Én is most néztem meg az esetet, szerintem fel is van fújva az egész.
Szerintem nem annyira a taslit fújták fel. De a kiállított játékosnak el kell hagynia a pályát, be kell mennie az öltözőbe, itt nem ez történt, Viniciust le kellett fogni.
A jó pedagógus hírében álló Ancelotti azzal, hogy jogtalannak mondta a pirosat, az Aranylabda körüli cécó után megint rossz döntést hozott, szerintem ez nem jó pedagógia.
sansz írta: ↑2025.01.06. 00:13:37
De tényleg szokás szerint érdekesen vannak kezelve az előzmények.
A közvetlen előzmények mellett szerintem közvetett, évek óta meglévő előzmények is közrejátszhattak Vinicius kiállításában. Már évekkel ezelőtt látni lehetett, hogy a labilis, az érzelmeit nehezen kontrolláló, ezért könnyen kizökkenthető Viniciust rendszeresen provokálják az ellenfelek, a játékosok és a szurkolók is, része a harcmodornak, de azt is látni lehetett, hogy Vinicius nem tanult belőle, és a (néha jogos, máskor túlzásba vitt) reakcióit nem nagyon torolták meg a bírók, hagyták, hogy mutogasson, szájaljon, ahogyan egyébként nálunk Suarez dumálását is. Szerintem a bírók egy részének elege lett ebből, elegük van Viniciusból, a Real-meccseken megszokott cirkuszból, nem bírják őt, ráadásul most még mérlegelni sem lehetett, jogosan állították ki.
Más kérdés, hogy ők, a bírók is hozzájárultak a Viniciusszal szembeni ellenszenv általánossá válásához, illetve a Vinicius-botrányok egyre gyakoribbá válásához. Ettől függetlenül, az, hogy a bíró és a VAR büntetlenül hagyta a kapust, hiba volt. Lehetséges, hogy neki nincsenek előzményei.