Lionel85 írta:Cristian Tello egyik legjobb meccsét játszotta a Szpartak ellen, mióta a Barcelona nagycsapatában játszik. Ami a legörömtelibb, hogy látni rajta a fejlődést. Amikor felkerült a nagyok közé, csak annyit láthattunk tőle, hogy megkapja a labdát a balszélen, majd megiramodott az alapvonalig és onnan beadta. Ma már valamivel összetettebb a játéka. Megtanult passzolni, ráadásul tetszik, hogy erősen adja a labdákat. Cuenca sajnálhatja a sérülését, mire visszatér, nagy riválisa lesz Tello.
Szerintem is remek volt Tello, bár már kellett egy ilyen jó teljesítmény, hogy elhallgattassa az őt bírálókat.
Nagyon remélem, hogy még jó sokszor lesz Budán kutyavásár.
Passzolni véleményem szerint mindig is tudott, nem is rosszul, már első nagycsapatos meccsein feltűnt, hogy ebben elég jó, bár kétségtelen, hogy e téren szintén fejlődött.
Cuenca visszatérésével érdekes rivalizáció tanúi lehetünk majd, ami persze nem probléma. (Alexis, Pedro, Villa, Tello, Cuenca.)
Más:
holnap délután négytől
Hércules - Barça B.
Várható kezdő: Oier - Balliu, Sergi Gómez, Lombán, Planas - Rafinha, Ilie, Luis Alberto - Femenía, Araujo, Lobato.
Nem mellesleg a hazaiak igen tré formában vannak (egy győzelem, négy vereség, 20. helyezés), így szerintem jó lehet a Barça B egy pontszerzésre.