Barca Igazolások
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Visszavásárlási opció biztosíték lett volna, de lejjebb jól össze lett szedve, hogy igazából az elmúlt években nem sok játékos vált meghatározóvá, akiről levettük a kezünket. Kíváncsi vagyok Grimaldoval mi lesz. Egyértelműen vannak előtte a sorban, adott esetben hárman is, így játszatni biztosan nem tudtuk volna. Az hogy a klub nem szólt neki anno hogy a Levanteval tárgyal, nem tartom bűnnek. Úgyis a játékos dönt, de a klub kell tudja mik a szándékai és nem Grimaldot kell pátyolgatni.
Viszont annyiból jó, s ezt már többször írtam, hogy legalább nem rugdossuk jobbra-balra azokat a fiatalokat, akik lógnak a levegőben. Ez a vezetés pénzt csinál belőlük és ez mindenképpen jó. Emlékezzünk vissza a régi időkre, mikor évenként nézegettünk embereknek csapatokat, meg kölcsönök és társai. Lucho a főnök, neki nem kell Grimaldo. Mi legyen? Először kölcsönt akartak, nem jött be akkor egyértelműen pénzt kell belőle csinálni. A visszavásárlás lehetőségét meghagytam volna, de a világ nem dőlt össze.

- noname
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8245
- Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
- Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár
Azért az utóbbi években kissé átalakítottuk a klubrekordokat: Suarez 80, Neymar valahol 40 és 86 között. Vidal, Turan, Mathieu...Ráadásul a sikeresség miatt szerződéshosszabbítások, mindez úgy h a klub össze kell szedjen kb 2 év alatt 200 milliót(minimum) az Espai Barca projekthez.
Nem sok szükség van igazolásokra, a kezdőbe erősítést nem nagyon tudunk hozni. Iniesta tavaly visszaesés jeleit mutatta erre idén az egyik legjobb, szóval ott sincs gond. A cserejátékosokkal érdemes spórolni. Ne adjunk ki 25 milliót egy cseréért. Nyáron vagy jövő nyáron lehetséges h kell majd új középső védő, szóval inkább arra legyen pénz, mint 25 Nolitora. Egyre kevésbé hiszem h Nolito kell nekünk. Középcsatárnak nem az igazi szélre pedig lesz(ha jön DS), akkor 3 extra emberünk az eddigiekhez képest. Ez azt jelenti h szélsőnek lesz: Turan, Vidal, DS, SR. Ez bőven elég. Középcsatár csere kéne ide. Valami masszívabb fajta, aki rutinos, képes lefoglalni a védőket. Reaktiváljuk Larssont!!!
UI: egyáltalán nem vagyok benne biztos h Nolito itt beválna. Annak idején sem volt rossz, de egyértelműen bebizonyosodott h Pedro más szint. Mindenki tudta h Nolito remek lenne egy spanyol középcsapatba. Ez látszott a játékán. Most ugyan nagyon elkapta a fonalat, de, főleg hosszabb távon Pedro után visszalépés lenne. Góllövéshez ért, de közel sem tudja majd kivenni a részét annyira a kombinációkból, mint az elvárnák tőle. LE szava szentírás, így ha mégis Nolito mellett kötünk ki, akkor elfogadom és remélem h beválik, de tartok tőle h kidobott pénz lenne.

A Fifa egy szégyen
- csababarca
- Az Év Fórumozója - 2021
- Hozzászólások: 15884
- Csatlakozott: 2005.10.03. 21:19:38
- Tartózkodási hely: Dabas
Mi ez a pénz mizéria?
Eddig dobáltunk ki 20 milliókat nulla matyikért, most meg garasoskodni kell,meg cipőfűzőket eladni, hogy összekapargassunk pár milliót?
Eddig dobáltunk ki 20 milliókat nulla matyikért, most meg garasoskodni kell,meg cipőfűzőket eladni, hogy összekapargassunk pár milliót?
"Amikor nézzük Őt, akkor értsük meg ez egy sajátos játékos akit látunk, ez totálisan egyedi. Háromszor verte meg úgy Gvardiolt, hogy az magasabb, erősebb, gyorsabb, fiatalabb, energetikusabb. Ezt írd már le nekem számokkal. Ez mutatja azt, hogy micsoda valójában a futball."
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Egy elég nagy van, kell a pénz Nolitora. 1/3-át ki is tudnánk "termelni" Samperből, én látok rá esélyt - sajnos.noname írta:Sampert tuti nem adjuk el. Semmi érv nincs az eladása mellett.
- noname
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8245
- Csatlakozott: 2006.03.19. 18:39:34
- Tartózkodási hely: Margitta/Kolozsvár
Denis Suarez visszahívását határozottan támogatom.
Sampert tuti nem adjuk el. Semmi érv nincs az eladása mellett. Végre kap lehetőséget a nagy csapatban és láthatólag elégedettek is vele(Gumbau már egyértelműen mögötte van).
Douglas, Sandro, Munir felőlem mindhárom mehet egy zsák focilabdáért. Suarez, Vidal és Arda is tud szélsőt játszani(mind3 jobban mint Munir vagy Sandro). Leginkább egy középcsatár-cserének örülnék.

-
- Az Év fórumozója 2013
- Hozzászólások: 5728
- Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
- Tartózkodási hely: Budapest
A Grimaldo-vitát nem akarom hatvanezredszerre is elkezdeni, legyen elég annyi, hogy én továbbra sem értem, miért kezeltük így ezt az egészet. Én nagyon megkedveltem az utóbbi években, remélem, bejön neki az élet Portugáliában, és pár éven belül visszatér hozzánk.
Itt van a búcsúlevele egyébként.
Ami Sampert illeti, én véglegesen is felhoznám a télen (ha már ez előző nyáron nem történt meg). Ugyan a legideálisabb az lenne, ha egy teljes, nagycsapattal töltött előszezon után kezdene el rendszeresen játszani Messiékkel, de szerintem ebben a helyzetben is sokat tudna segíteni a csapatnak. A beilleszkedési időszak nyilván nála sem lenne nagyon rövid, de valamennyit talán segíthet az, hogy idén már jó párszor edzett a nagyokkal, illetve néhány tétmeccsen is lehetőséget kapott. A januártól márciusig tartó (remélhetőleg) elég sűrű időszakban szerintem sokat jelentene, ha lenne valaki, akivel lehetne pihentetni Busquetset, esetenként akár Rakiticet is.
Az utolsó mondattal pedig egyetértek, én is hasonló mozgásokat várok. Ősszel nem tartottam elképzelhetetlennek, hogy Adriano is távozik a télen, de így, hogy Grimaldo már nincs, és csak Mathieu maradna Alba mögé, nem hiszem, hogy elengednénk a brazilt.

Ennél a Levante-esetnél (ugye hozzájuk küldték volna kölcsönbe Grimaldót) szerintem érdemes figyelembe venni a másik, kevésbé ismert/hangoztatott nézőpontot, mely szerint (ezt a történetet ugyebár a híresen megbízható Gerard Romero osztotta meg először a közvéleménnyel) a klub Grimaldo tájékoztatása nélkül kezdett tárgyalni a valenciaiakkal, majd megegyeztek velük, és végül az átigazolási időszak legutolsó napján közölték Grimaldóval, hogy akkor ő most megy a Levantéba.kristop írta:grimaldonál lényegében csak az, hogy ő akart dönteni a saját jövőjét illetően, ez pedig részben érthető és nem ördögtől való szerintem.
szerintem sandro, douglas lelép, denis suarez meg jön és ilyen csendes télt nyomunk.
Az utolsó mondattal pedig egyetértek, én is hasonló mozgásokat várok. Ősszel nem tartottam elképzelhetetlennek, hogy Adriano is távozik a télen, de így, hogy Grimaldo már nincs, és csak Mathieu maradna Alba mögé, nem hiszem, hogy elengednénk a brazilt.
lucho elég karakteres és szigorú edző, jól látható hogy vele összeveszni, vagy akár csak nem teljesíteni, amit ő kér nem túl jó irány. ha még egy messivel is szembement, akkor nem fogja érdekelni, hogy mennyire tehetség és hiányposzt az épp távozó ifi.palesz77 írta:Ezért se értem, hogy miért kell lehetőség néllkül elengedni egy olyan embert, akinek a posztja hiányposzt a keretben jelenleg, de mindegy, lerágott csont. LE tudja mit miért csinál - remélhetőleg.
és bár míg deulofeunál értettem a problémát (nem volt megfelelő edzésen, és nem tudta mezőnyben azt nyújtani, amit elvárt tőle LE) grimaldoval szemben inkább csak ilyen dacot érzek. elakarták küldeni kölcsönbe, mint halilovicot, ő nem akart menni, szembement velük, ezért onnantól levették róla a kezüket és már csak az volt a lényeg hogy minél előnyősebb üzletet kiharcoljanak az eladásnál (ebből az lett, hogy jövőbeli eladás valahány százaléka minket illet). szóval míg előbbinél az aktuális teljesítmény volt probléma, és talán a hozzáállás, grimaldonál lényegében csak az, hogy ő akart dönteni a saját jövőjét illetően, ez pedig részben érthető és nem ördögtől való szerintem.
szerintem sandro, douglas lelép, denis suarez meg jön és ilyen csendes télt nyomunk.
no.1 sergi roberto fan, no.1 paco hater
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
2017 in: mina, davinson sanchez, semedo, verratti, deulofeu, dembele
2018 in: de ligt, arthur, alena, thiago
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Januártól jön Arda, Denis is jó eséllyel, mellé még Március végén Rafinha is felépül, bőven jó lenne ő jobbhátvédnek elsősorban, és csak végső esetben középpályára. Szerintem legalábbis, stílusa alapján még Alvest is jól tudná helyettesíteni, még mindig élénken élnek bennem az év elején játszott meccsei jobbhátvédként, legjobb teljesítményeit akkor hozta. Én örülnék, ha Lucho is így gondolná.roby122 írta: Roberto gyerek ügyes, jól bejátsza a posztot, viszont rá a KP-n van szükség, meg hát itt van Vidal.
Ja értem, akkor sorry. Mondjuk az is kérdéses számomra, hogy Busi vagy Pedro mekkora karriert futott volna be, ha nem itt játszanak alapból.. Busi idővel biztos elért volna a legjobb szintre, bár lehet nem tartana itt, de Pedro pl nekem kérdéses. Ezért se értem, hogy miért kell lehetőség néllkül elengedni egy olyan embert, akinek a posztja hiányposzt a keretben jelenleg, de mindegy, lerágott csont. LE tudja mit miért csinál - remélhetőleg.crixus írta:Én olyanokra gondoltam, akik ifiként távoztak, jóformán be sem mutatkoztak a nagyok között, legfeljebb 1-2 meccsen szálltak be és máshol komoly sikereket értek el, elismert, klasszis játékosok lettek.
2 Larsson egyszerre, nem lenne semmi..crixus írta:A Sport azt írta ma, hogy Denis Suárez, Nolito és Soriano a célpontok a télen.

Deulofeu és Bellerín egyelőre nem befutott játékosok, Deulofeu ráadásul nem is élcsapatban tolja. Tavaly pl. a Sevilla-ba kevés volt. Bellerín pedig még túl kevés ideje kap lehetőséget az Arsenal-ban ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni, hogy bevált ott. Piqué sem volt igazán nagy játékos amikor visszahoztuk. Még csak tehetség kategória volt.palesz77 írta: Alba bőven jó ebbe a kategóriába, de Piqué és Bellerín is ide sorolható - és jelenleg Deu is elég jó szezont fut. Visszavásárlási bőven mehetett volna Grimaldora is, de hát mindegy, ők tudják.. Annyit remélek, hogy Adriano eladása+1,5 millióból kijön a csere balhátvéd is.
Sampert meg nagyon remélem, hogy max visszavásárlásival adjuk el, bár én megtartanám alapból, már leírtam miért. Amúgy vicces, hogy pár éve fikázva volt a Real igazolás politikája, aztán az évek alatt mi is áttértünk rá. Eladjuk az ifiket - jobb esetben visszavásárlásival -, hogy a költségvetést javítsuk, és legyen pénz igazolni.
Icardi-t is ideírtam, de lehet ezzel is várni kellene még pár évet.
Én olyanokra gondoltam, akik ifiként távoztak, jóformán be sem mutatkoztak a nagyok között, legfeljebb 1-2 meccsen szálltak be és máshol komoly sikereket értek el, elismert, klasszis játékosok lettek. Cesc a tipikus példája ennek, vagy Gerard. Mindkettőjüket nagy pénzért vissza is hoztuk, de ennek ellenére utána már egyikük sem tudott igazán megmaradni nálunk.
Akik még kis utánanézés után ide tartozhatnak azok Luque (Szuper-Depor tagjaként) és Rufete (kétszer bajnok a valencia-val, BL-döntős stb.). Csak őket nem igazoltuk vissza. Alba amolyan határeset, akár ide is tehető, bár abból a Valencia-ból kevésbé volt nagy feladat kitűnni, mint a 2000-es évek elején összerakott csapatból. Arteta meg... hát döntse el ki-ki maga, hogy ő klasszisnak számít-e, talán még belepasszírozható ebbe a kategóriába.
Ez így is csak 5-6 játékos, akik közül Cesc az egyetlen, aki nem Spanyolországon belül futott be.
Akikre én jelenleg a legtöbb esélyt látok, hogy később ide sorolhatóak lesznek azok Thiago, Deulofeu, Bellerín és Icardi.
Mitől lenne fals?Chino írta: Ez így elég fals kép, ebből túl sok következtetést nem lehet levonni. Vermaelen esete ugye egyértelmű.

Egyébként hátul azzal abszolút egyetértek, hogy egy másik betonbiztos kezdőjátékos nem ártana a kezdőbe. Hummels-el ugye az volt a baj, hogy lassú, de Mathieu sem épp szélvész, mégis élvezi a bizalmat, még a széleken is...
Nevekkel nem akarok én sem dobálózni, de egy jobbszélső is elférne, igaz, bár majd kiderül mit tud Vidal Alves mellett, helyett nyújtani. Roberto sem volt ott rossz. Egy csere balhátvéd jobb lenne Alba mögé.
A Sport azt írta ma, hogy Denis Suárez, Nolito és Soriano a célpontok a télen.
Ingyen cserének jöhetne, de sok értelmét nem látom ha már itt van Vidal.Chino írta: De az sem elvetendő, hogy Van der Wiel-nek is lejár a szerződése, annyira pedig nem törik magukat egyelőre Párizsban, hogy hosszabbítsanak. Alvesből így befolyhatna még egy kis pénz és a fizetési sapka is változna.
Egy Psg-be padozik már szezon eleje óta. Nem valami nagy szám szerintem. Alves torony magasan a legjobb, és lehet firkantani ezért a kijelentésért, csak amikor mindig ott vagyunk, hogy jobb jobbhátvédet kell mondani, mint Alves, akkor olyanok jönnek, "hogy ezt a szintet Montoya is lehozza" és még sorolhatnám,(most már nem, mert rájöttek egyesek) eg Danilo meg stb..
Én Alves mellett mindig is kiálltam, és ezután is ki fogok. Világi szinten nyomja a csávó. Roberto gyerek ügyes, jól bejátsza a posztot, viszont rá a KP-n van szükség, meg hát itt van Vidal.
A fizetésen meg nem tudom mit kell kattogni. Világi szintű focistákról van szó, nem középszintű játékosokról. Nyilván sok, de ha azt akarod, hogy 2 milliót keressen a játékos, akkor most Montoya játszana itt, és nem Alves.
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8572
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
Ez így elég fals kép, ebből túl sok következtetést nem lehet levonni. Vermaelen esete ugye egyértelmű. Xavi ugye jelentős mennyiségű játékpercet "elvett" a kp-ról, idén Rafinha dőlt ki egész szezonra. Xavihoz kapcsolódva Montoya is dobbantott, Suarez is szinte egész őszre eltiltott volt és akkor a posztonkénti kisebb nagyobb sérülések is változtatnak a dolgon.crixus írta:Jelen pillanatban a legkevesebbet játszó játékosaink Turan-t és Vidal-t kivéve:
(csak az első csapatos játékosokat nézve, az 1-2 meccsre felhozott ifiket nem)
Masip harmadik számú kapus a keretben és ennyi, ezen nincs mit csodálkozni. Mondjuk nem értettem miért marad, mert egy igen tehetséges játékos, egy középcsapatban simán kezdő lehetett volna. Biztos küszködött volna a honvággyal, más érv nem nagyon jut eszembe.
Kh-t azért kell igazolni mert Masch már nem az igazi és akkor finom voltam. Amúgy sem olyan biztos a pozíciója, mindenképp ő az esélyesebb csereként mint Piqué. Plusz számomra pont ez a baj. Van őt védőnk és abból egyre lehet mondani, hogy ő a biztos kezdő. Mellette forgolódnak a többiek. A belső védőknél az lenne a lényeg, hogy legyen egy állandó biztos páros. Lehet mondani, hogy Matyi is jó szokott lenni stb. de ő egy negyedik számúnak rendben van, többre nem. Amellett jövőre már 33 éves lesz, ami egy klasszis védőnél nem gond, de ő nagyon távol áll ettől. Nem lennék csalódott, ha a francia és Vermaelen lépne, és jönne mondjuk Hummels. Vagy Bartra menne kölcsönbe és a belga maradna. A németnek úgysincs már sok a szerződéséből, Klopp is elköltözött lenne rá esély. Én ezt tartom legfontosabbnak nyáron.
De az sem elvetendő, hogy Van der Wiel-nek is lejár a szerződése, annyira pedig nem törik magukat egyelőre Párizsban, hogy hosszabbítsanak. Alvesből így befolyhatna még egy kis pénz és a fizetési sapka is változna. Ez már egy kicsit FM, úgyhogy abba is hagyom.
A Lavezzis hírek is abbamaradtak, pedig egy ideig tartották magukat. Vagy most megint átváltunk Nolitora és Samperrel meg Grimaldoval akarunk pénzt hozzá?
.
Forca Barca!!!!
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Alba bőven jó ebbe a kategóriába, de Piqué és Bellerín is ide sorolható - és jelenleg Deu is elég jó szezont fut. Visszavásárlási bőven mehetett volna Grimaldora is, de hát mindegy, ők tudják.. Annyit remélek, hogy Adriano eladása+1,5 millióból kijön a csere balhátvéd is.crixus írta:Én vigyáznék ezekkel a "tehetséges" jelzőkkel. Elég ha megnézzük, hogy hány fiatalon a La Masia-ból másik csapathoz távozó tehetséges srácból lett valaki. Cesc, Gerard, Icardi és? Alba és Arteta még talán, de Alba is nálunk lett igazán klasszis a posztján.
Sampert meg nagyon remélem, hogy max visszavásárlásival adjuk el, bár én megtartanám alapból, már leírtam miért. Amúgy vicces, hogy pár éve fikázva volt a Real igazolás politikája, aztán az évek alatt mi is áttértünk rá. Eladjuk az ifiket - jobb esetben visszavásárlásival -, hogy a költségvetést javítsuk, és legyen pénz igazolni.
Közben:
Villarreal are willing to let Denis Suarez (21) go in January for 3M summer-buy-back fee, but also want 20% of any future sale. [sport]
Right back Douglas (25) and forward Sandro (20) are the first team players who are most likely to leave Barcelona in January. [md]
Én vigyáznék ezekkel a "tehetséges" jelzőkkel. Elég ha megnézzük, hogy hány fiatalon a La Masia-ból másik csapathoz távozó tehetséges srácból lett valaki. Cesc, Gerard, Icardi és? Alba és Arteta még talán, de Alba is nálunk lett igazán klasszis a posztján. Más saját nevelésű játékosunk is ért el sikert külföldön, de az olyanok, mint Luis Garcia, Guardiola vagy Motta már kész játékosként hagyták el a Barca-t nem kevés első csapatos tapasztalattal. Szóval 35 év alatt 4-5 játékos. A többiek mind besültek és leragadtak kis- és középcsapatoknál.Messias2 írta: Pedig képességei alapján a nagycsapat 2. számú balhátvédjének kellett volna lennie. Ehelyett azonban elherdáltuk potom 1,5 millióért, ráadásul visszavásárlásit se tettek a szerződésbe.
Végülis se baj, adjuk el a legtehetségesebb fiataljainkat, hogy tudjunk venni egy átlag támadót a padra. Gratulálok a vezetőségnek!
Sampert talán annyiban lenne kár eladni, hogy Busquets mögé nem igen van más alternatívánk, főleg, ha Mascherano épp középhátvédet kell, hogy játsszon.
Pedig képességei alapján a nagycsapat 2. számú balhátvédjének kellett volna lennie. Ehelyett azonban elherdáltuk potom 1,5 millióért, ráadásul visszavásárlásit se tettek a szerződésbe.Nero. írta: Nem volt esélye a csapatba kerülésre, hiába kezdődik a hajnalig tartó ravatal.
Végülis se baj, adjuk el a legtehetségesebb fiataljainkat, hogy tudjunk venni egy átlag támadót a padra. Gratulálok a vezetőségnek!

TS-Alba-Araujo-Koundé-Azpi-Busi-De Jong-Pedri-Dembélé-Lewa-Fati
Jelen pillanatban a legkevesebbet játszó játékosaink Turan-t és Vidal-t kivéve:
(csak az első csapatos játékosokat nézve, az 1-2 meccsre felhozott ifiket nem)
1. Douglas - 102 perc
2. Masip - 180 perc
3. Rafinha - 324 perc
4. Adriano - 697 perc
5. Vermaelen - 753 perc
6. Sandro - 757 perc
7. Bartra - 836 perc
8. Munir - 1047 perc
9. Ter Stegen - 1110 perc
10. Mathieu - 1225 perc
Ugyanez tavaly:
1. Vermaelen - 63 perc
2. Masip - 180 perc
3. Douglas - 263 perc
4. Roberto - 903 perc
5. Montoya - 910 perc
6. Adriano - 1403 perc
7. Rafinha - 1697 perc
8. Bartra - 1852 perc
9. Ter Stegen - 1890 perc
10. Xavi - 2184 perc
Nagyon szépen le lehet szűrni, hogy Enrique kivel mennyire számol és kit érdemes megtartani. 7-en ugyanazok a két listán, Xavi és Montoya pedig idén már nem a csapat tagjai.
Masip-ot nem értem, hogy minek tartjuk padmelegítőnek, évi 2 meccsért... ennyi erővel a B csapatból is fel lehet hozni egy kapust a padra, ha az első kettő közül az egyik kidől, de akár kupameccsekre is.
Ter Stegennel most nem foglalkoznék, mert ha nem kezd el hisztizni akkor biztosan marad kupakapusnak. Jövőre pedig majd meglátjuk mit akar Lucho.
A védelemben Vermaelen sokat sérült, az ő játékpercei annyira nem mérvadóak, de azt mindenképp ki kellene emelni, hogy ha ennyit sérült akkor nem lenne-e érdemes megválni tőle, mert sokat nem tud segíteni a csapatnak.
Douglas-t szerintem magyarázni sem nagyon kell, egyszerűen nem üti meg a szintet még cserének sem.
Adriano visszaesése sajnálatos, főleg úgy, hogy ő elviekben Lucho egyik kedvencének kellene legyen, mert sok poszton bevethető, egyenletesen jó teljesítményre képes játékos. Az elég szomorú, hogy a szélen Alba helyén Mathieu előbb van a rangsorban.
Így viszont nem sok értelme van tartogatni a padon, ráadásul ha ritkán játszik akkor is nagyon meglátszik rajta a meccshiány.
Bartra is sajnálatos számomra, hogy itt tart. Azt még megértem, hogy Piqué-Masch kettős előtte van, de Mathieu illetve Vermaelen... az egyik szinte minden pályára lépése alkalmával sérülésből jön vissza a másik pedig semmivel sem nyújt megbízhatóbb teljesítményt, mint Bartra. Nem tartanám butaságnak, ha 1-2 évre kölcsönbe menne.
Rafinha-val nem foglalkoznék, mert ő nagy valószínűséggel többet játszana, ha nem sérült volna meg. Roberto sem annyira mérvadó most, mert erre a szezonra nagyon feljavult és számít is rá Lucho.
Sandro és Munír. Közülük egyértelműen Munír az akire Lucho jobban számít, akit jobbnak tart, Sandro-t nyugodtan el lehet passzolni, ha úgyis csatárt veszünk már a télen. Munír esete meggondolandó. Jót tenne neki a kölcsön.
Nálam így akár már a télen távozó: Masip, Douglas, Adriano, Sandro végleg, Munir kölcsönbe. Bartra-val kapcsolatban kölcsönadás jöhetne szóba, de talán jó lenne ezzel nyárig várni, ha már Adriano megy.

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
soha nem fog kiderülni az igazság. de mivel nem egy szupersztárról van szó, így a kutyát nem érdekli a történet.BarcaPamp írta:Egyébként ki hiszi el, hogy nem ő írta a bejegyzéseket? Szánalmas védekezés,ki mint vet, úgy arat...
ezért kapásból megérdemelnél egy év fórumozója dobogótNero. írta:hiába kezdődik a hajnalig tartó ravatal.

Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

Nem volt esélye a csapatba kerülésre, hiába kezdődik a hajnalig tartó ravatal.visca el barca írta:A portugál élvonalbeli Benfica 1.5 millió euróért szerződtette Álex Grimaldót, a spanyol első osztályú Barcelona 20 éves labdarúgóját.
3, 2, 1...
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
- BarcaPamp
- Barça B
- Hozzászólások: 36
- Csatlakozott: 2015.12.28. 16:21:33
- Tartózkodási hely: Pamplona, Budapest
Szerintetek nem hibázott a Barcelona menedzsmentje, mikor a srácot (Sergio Guardiola) úgy igazolták le, hogy előtte nem ellenőrizték le az egyes közösségi oldalakon a "tevékenységét"? Ma már középvezetőnek sem vesznek fel senkit egy komolyabb cégnél, hogy előtte ne informálnák le a netes megjelenését. Egyébként ki hiszi el, hogy nem ő írta a bejegyzéseket? Szánalmas védekezés,ki mint vet, úgy arat...visca el barca írta:MessiNeymarSuarez írta:Leigazoltunk a B csapatba egy Sergi Guardiola (Haha Sergi Robi és Guardiola közös rokona?) srácot, viszont fel is lett bontva a szerződés, mert Twittere elég csúnyákat írt a Barcáról/Katalóniáról
„Félreértés volt, nem én írtam azokat az üzeneteket. Ez még 2013-ban történt, nem is tudtam, hogy ott vannak ezek a bejegyzések. Én nem lennék képes ilyeneket írni. Elcseszett egy helyzet, bocsánatot kérek a Barcelonától és a katalánoktól. A Barca nagyon jó volt hozzám, és megértem a döntést. Bocsánatot kérek a klubtól. Kemény leckét kaptam.”
- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
A portugál élvonalbeli Benfica 1.5 millió euróért szerződtette Álex Grimaldót, a spanyol első osztályú Barcelona 20 éves labdarúgóját.
3, 2, 1...
3, 2, 1...
Like a soul without a mind, in a body without a heart, I'm missing every part...

Munir és Adriano is mehet nyugodtan. Adrianot sajnálnám mert régen sokat tett ezért a csapatért, de itt neki helye már nincs, annál meg jobb hogy játsszon évi 3-400 percet.Gareth Tello írta:Barcelona are considering to sell Samper and Sandro in January, so that they can sign Nolito from Celta Vigo. [db]
Nagyon kedvelem Nolitót, de ilyen áron nem hiszem, hogy megérné elhozni...
Samperből még később lehet valami, de jelenleg sokat nem tud adni a csapatnak, és azon a poszton Busquetsnek még 5-6 évig garantált helye van.
Kell nekünk Nolito, nagyon.
“Mindig is elakartam jutni Kínába. Soha nem gondoltam volna, hogy idővel Kína jön el hozzám.”
üdv. nálam Adriano, Douglas, Sandro hármas a télen mehetne (Adrianot sajnálom de idén tényleg csak epizódszerep jut neki), Munirt csak a nyárom adnám el, viszont Sampert semmi pénzért nem engedném el, csak esetleg kölcsönbe. nem értem LE h mit akar annyira Nolitoval, jó tény és való h jó játékos, h jó szezont fut, de azért 20 milliót egy 29 éves csatárért nem adnék ki, főleg úgy h szerintem neki is minimum 4-5 milliós éves fizetést kéne adni, nem érné meg szerintem. akkor már inkább Deulofeut vissza, vagy a nyáron ingyen a Lavezzi, Feghouli kettős közül valamelyiket, cserecsatárnak bármelyik jó lenne és még pénzt se kéne érte adni, mert 20 millióért igazolni valakit a padra az nagy luxus lenne, még nekünk is.
mvik
-
- Az Év fórumozója 2013
- Hozzászólások: 5728
- Csatlakozott: 2012.03.03. 19:01:12
- Tartózkodási hely: Budapest
Barcelona are considering to sell Samper and Sandro in January, so that they can sign Nolito from Celta Vigo. [db]
Nagyon kedvelem Nolitót, de ilyen áron nem hiszem, hogy megérné elhozni...
Nagyon kedvelem Nolitót, de ilyen áron nem hiszem, hogy megérné elhozni...
Igazad van, Samper kimaradt, teljesen jogos.palesz77 írta:Kozeppalyan meg Sampert ki is hagytad. En is adnek kolcson nehany jatekost onnan, ot pont nem, Busi fele szerepet csak o tudja - majd - ellatni a keretbol, raadasul egyutt is jik lehetnenek. Hal istennek Sergio koma elpusztithatatlan, igy nem surun serul le, de ha nincs, akkor nagyon megerezzuk a hianyat. Kell meg hozza hasonlo jatekos, es az nem Masch, mielott valaki bedobna. Legalabbis szerintem..

A maradék 7 emberből pedig legalább 2-t kölcsön kell majd adni szerintem, Halilovic biztos jelölt szerintem, aztán annyi a kérdés, hogy Rafinha akar-e majd maradni, Suárezzel pedig valószínűleg nem számolunk komolyan. Még abban bízom, hogy Arda eggyel előrébb is beválik, azzal is csökkenne a tumultus a középpályán.
H a t t r i c k
NBA Fantasy: EuroBarca League 2013: #1
EuroBarca Keeper League 2014, 2018, 2020: #2
NBA Fantasy: EuroBarca League 2013: #1
EuroBarca Keeper League 2014, 2018, 2020: #2
- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Szerintem jonni fog valaki, hatra is, de az erveid jogosak. Nyaron meglatjuk Luchoek hogy dontenek..MichaaBee írta:...

Kozeppalyan meg Sampert ki is hagytad. En is adnek kolcson nehany jatekost onnan, ot pont nem, Busi fele szerepet csak o tudja - majd - ellatni a keretbol, raadasul egyutt is jik lehetnenek. Hal istennek Sergio koma elpusztithatatlan, igy nem surun serul le, de ha nincs, akkor nagyon megerezzuk a hianyat. Kell meg hozza hasonlo jatekos, es az nem Masch, mielott valaki bedobna. Legalabbis szerintem..
Verratti meg most fog hosszabbitani.

- visca el barca
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20964
- Csatlakozott: 2005.02.01. 13:13:37
MessiNeymarSuarez írta:Leigazoltunk a B csapatba egy Sergi Guardiola (Haha Sergi Robi és Guardiola közös rokona?) srácot, viszont fel is lett bontva a szerződés, mert Twittere elég csúnyákat írt a Barcáról/Katalóniáról