gránit írta: ↑2024.06.30. 23:54:42
Egy év volt hátra a szerződéséből. Szerinted jövőre kellett volna úgy nekik, hogy egy évig a pályán sincs? Így ők felügyelik a felépülését, látják, hogy halad, milyen állapotban van. Barcelonában tavasszal a kutya nem törődött volna már vele.
Pontosan! Erről van szó.
Ki fizetne érte és miért?! Súlyos sérülés, egy év kihagyás után, úgy, hogy közben lejár a szerződése. A Barca szemszögéből ezért kb. zéró a jelenlegi piaci értéke.
Megszabadult a klub tőle, nem itt van a kockázat, nem kell fizetni a bérét és még 50%-kal ott maradt a klub egy jövőbeli transzferben. Hosszú idők óta az első értelmes, racionális tranzakció.
A hollandoknak ingyen, a fizetése kockázatával megérte, pontosan azért, amit írsz. Ennél kisebb kockázat nincsen a fociban, mint az ingyenes transzfer. Ingyen, fizetés nélkül senki nem játszik. Szóval az állításoddal ellentétben nem nagyot kockáztatnak és nem sokat áldoznak, hanem mindkettő a minimum szinten van.
Ahogy írod, ők felügyelik a felépülését, eddig is náluk volt, tudnak róla mindent. Ők tudják a legjobban felmérni a kockázatot és befolyásolni a kimenetelt.
Ha minden jól megy, akkor jól jártak.
Ha nem jól alakulnak a dolgok, akkor megszívták, de tekintve, hogy ingyen volt, ők is szabadulhatnak tőle valahogy még akkor is.
Annál kisebb kockázat, mint hogy egy játékosnak max. a bérét bukod, nincsen.
Arról ne is beszéljünk, hogy fogalmunk nincsen milyen feltételekkel ment.
Simán lehet, hogy pl. egy erősen csökkentett fizetéssel a következő szezonra/ameddig nem bevethető.
Ezért mondtam, hogy mindkét oldalt racionális döntést hozott.
Minek fizettek volna most a hollandok?! Megvárják a következő szezont, megnézik az állapotát és eldöntik, hogy akarják-e: akkor is ugyanúgy ingyen.
Számukra az lett volna a kockázat, hogy ha akkor egészséges, akkor egy ingyen igazolható játékosért több érdeklődő lenne. A Barca szempontjából továbbra is ingyen.
Ezt elkerülendő, bevállalták, hogy most elviszik.
A Barca most is ingyen adta, jövőre is ingyen ment volna. A hollandok most ingyen kapták, jövő nyáron is ingyen ment volna.