Legjobb esetben is most próbálunk tenni annak érdekében, hogy előremutató legyen.....

Legalábbis az edzőváltás szándéka ezt hivatott üzenni. Egyéb vonatkozásban pedig ma még semmit sem tudunk a jövőről. Azt azért lássuk már be, hogy sem Gündogan, sem Lewa nem előremutató, ahogyan Alonso, Inigo, Robi sem azok voltak. Nem tudom kihagyni azt a Xavi projektet sem, ami Busi köré épült majd össze is dőlt. Milyen projekt mutatott előre eddig?
Ez volt tegnap, oké. Ma még nem tudjuk mi a sportszakmai projekt, csak annyit, hogy Flick az edző.
Holnap tudjuk mi lesz? Abban picit bízom, hogy Flick tudja, mi lesz holnap.
Erre rá lehet mondani, hogy előremutató szakmai projekt tele fiatallal?
Maximum jóindulattal bízni lehet benne és reménykedni.
Arról a nagyon nem elhanyagolható tényről nem beszélve, hogy éppen a pénz hiánya miatt lettünk kénytelenek előkapni ezt a jól csengő "tele fiatal" szlogent, miközben ha volt némi pénz, azt Lewára égettük és égetjük a nem apró fizetésére, ahogy Inigo bérére is.
Továbbá Koeman is és Xavi is akkor nyúlt a fiatalokhoz, amikor az öreg brigád lesérült.
Szóval, ha ezek megalapoztak egy fiatalokra épülő szakmai projektet, akkor háttal ültem a stadionban és a képernyő előtt is.
Ha lesz szakmailag előremutató projekt, akkor elhiszem....ha látom is....

Hidd el, legelsők között örülnék, ha látnám.