bence0330 írta: ↑2025.01.01. 10:43:08
jclayton írta: ↑2025.01.01. 10:37:18
Mondjuk egy feloldás lehet erre a dilemmára, hogy a klub NEM adta el a páholyokat, csak azt mondta
(Illetve amit én olvastam, az az, hogy nem egy, hanem két befektető szponzorálta a páholyeladást, abból csak egynek a papírjait mutatták be és az sem volt teljesen rendben - ráadásul a Barca Studioshoz hasonlóan ez egyelőre teljesen virtuális üzlet, hiszen sem stadion, sem az állítólagosan eladott páholyok nem léteznek még fizikailag).
Persze, ez lehet, de ezért írtam a többit, hogy ez mind következmény. Ha ahhoz, hogy normálisan működnünk, legyen esélyünk címekre, vagy legalább legyen akkora keretünk, hogy ne kelljen halálba hajszolni kölyköket, eleve áron alul kell eladnunk páholyokat, az már réges-réges-régen rossz. Ha minden BL bevételt, világkupát, rossz alkupozícióból történő áron aluli eladásokat beleveszek, akkor továbbra is azt állítom, hogy az FFP felmérhetetlen mértékű kárt okozott nekünk anyagilag is, nem csak a rólunk alkotott képben.
2013 óta működik a "spanyol ffp" Hosszú évek óta következetesen égeti a klub a pénzt, nem lenne csoda, ha nem sikerülne egy-egy ilyen kétségbe esett stiklivel zöld ágra verődni. 10+ éven át olyan üzletek, mint Dembele, Coutinho, Griezmann, lehetetlen fizetések Umtiti, Sergi Robert féle arcoknak, 200+ millió 2022 nyarán, mikor már a s.ggünk kilóg a gatyánkból, majd ezek után 40 milliókat elverni fél évig se használt brazil tehetségre, 60-t Olmo-ra, aki mellett alig lehet szakmai érvet felsorolni. Arról nem beszélve, hogy Messi miatt már eleve páros lábbal tiportunk a klub jövőjébe, több, mint 500-600 (nem is tudom pontosan) fizetve neki az évek alatt, de közben hangoztatva a asjtóban, hogy senki sem lehet nagyobb a klubnál. Ilyen 10 év után mit várunk? A sociok következetesen kiállnak Rosell, Barto, Laporta mellett. Szokták mondani ugye, hogy minden népnek olyanok a vezetői, amilyet megérdemelnek. Ezeknek az elnököknek semmi más nem számított, csak a saját népszerűségük, és ezzel összefüggésben, hogy ne náluk szűnjön meg a klub. Szeptember elsején tudta mindenki, hogy dec 31.-ig van regisztrálva a két spanyol, és hogy ez ellen tenni kell. Olyan a Liga és Tebas, amilyen, de ezt az ő nyakukba varrni olyan emberek szokása, amit most nem kívánok megnevezni, mindenki tudja mire gondolok.
Folyamatos mismálos, hazudozás, sárdoboálás mindenkire. Mindenki hibás, csak mi nem. Bizonyára...