Bocsi, de ha már tárgyi tévedésről van szó: Robben abszolút nem középcsatár, hanem szélső, amolyan Pedro hasonmás, csak kicsit jobb kivitelben. Ha már holland és középcsatár, akkor Van Persie. Amúgy a többivel abszolút egyetértek.mess2009 írta:tettem már célzást arra, hogy átigazolás ügyben csak tények alapján érdemes ÍTÉLKEZNI ! vitatkozgatni, elmélkedni - ennek kapcsán - persze az más, miért is ne? de legyünk türelmesek és ne ítéljünk elhamarkodva.
sok az információ hiány gőzünk sincs, hogy mi folyik a felszín alatt és akár még jól is elsülhet a dolog - ami ezt az idényt illeti. ( a korábbi tényekről mondottak persze ettől még ülnek...)
Suarez :
1./ ez a pali nem sportszerűtlen, hanem beteg, deviáns, pszichopata, mentálisan sérült....stb.
2./ tárgyi tévedés, hogy ha már középcsatár (gólvágó, hatékony támadó, ék, stb...) akkor csakis Suarez!
mondok ugyan egy példát: Robben, de nem ez a lényeg! több is van (harapás nélkül is) aki alternatíva lehetne de ez úgyis parttalan és értelmetlen vitákat szül... csak azt ne állítsa itt senki hogy nincs más
Barca Igazolások
- BarcafanTomee
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 2574
- Csatlakozott: 2006.09.16. 14:48:58
A Manchester UTD. valószínűleg ki is szállt a Kroos-ért való versenyfutásból, mert kivásárolta a szerződéséből Ander Herrerát.
Eddig egyelőre még Neymar és Messi sem nagyon érzik egymást, pedig a konf. kupán itt néhányan már előre ünnepelték a címeket, mert szerintük ők ketten mindenkit oktatni fognak. Láttuk, hogy ebből mi valósult meg, inkább kioltják egymást, mint erősítik. A Neymar-Suarez-Messi hármas papíron megint csak nagyon jól hangzik, de én nem hinném, hogy működne.
mess2009-el meg egyet értek, Suarez beteg. Normális ember ilyet nem csinál, főleg nem háromszor. Ez állati viselkedés.
mess2009-el meg egyet értek, Suarez beteg. Normális ember ilyet nem csinál, főleg nem háromszor. Ez állati viselkedés.
- Barcaman1993
- Director del Fútbol
- Hozzászólások: 3887
- Csatlakozott: 2010.03.02. 14:41:07
Azért a jó öreg Johann véleménye is érdekelne ebben a Suarez ügyben, mert ezek szerint jóval drágább lenne és a fizetése is magasabb lenne, mint Neymarnak, az érkezése meg totálisan is indokolatlan...
Rammalets-Foncho, Gensana, Grácia-Vergés, Garay- Kubala, Kocsis, Evaristo, Luiz Suárez, Czibor
tettem már célzást arra, hogy átigazolás ügyben csak tények alapján érdemes ÍTÉLKEZNI ! vitatkozgatni, elmélkedni - ennek kapcsán - persze az más, miért is ne? de legyünk türelmesek és ne ítéljünk elhamarkodva.
sok az információ hiány gőzünk sincs, hogy mi folyik a felszín alatt és akár még jól is elsülhet a dolog - ami ezt az idényt illeti. ( a korábbi tényekről mondottak persze ettől még ülnek...)
Suarez :
1./ ez a pali nem sportszerűtlen, hanem beteg, deviáns, pszichopata, mentálisan sérült....stb.
2./ tárgyi tévedés, hogy ha már középcsatár (gólvágó, hatékony támadó, ék, stb...) akkor csakis Suarez!
mondok ugyan egy példát: Robben, de nem ez a lényeg! több is van (harapás nélkül is) aki alternatíva lehetne de ez úgyis parttalan és értelmetlen vitákat szül... csak azt ne állítsa itt senki hogy nincs más
sok az információ hiány gőzünk sincs, hogy mi folyik a felszín alatt és akár még jól is elsülhet a dolog - ami ezt az idényt illeti. ( a korábbi tényekről mondottak persze ettől még ülnek...)
Suarez :
1./ ez a pali nem sportszerűtlen, hanem beteg, deviáns, pszichopata, mentálisan sérült....stb.
2./ tárgyi tévedés, hogy ha már középcsatár (gólvágó, hatékony támadó, ék, stb...) akkor csakis Suarez!
mondok ugyan egy példát: Robben, de nem ez a lényeg! több is van (harapás nélkül is) aki alternatíva lehetne de ez úgyis parttalan és értelmetlen vitákat szül... csak azt ne állítsa itt senki hogy nincs más

40 milliót ajánlunk Marqinous-ért!
http://www.sport.es/es/noticias/mundial ... os-3334083" target="_blank
http://www.sport.es/es/noticias/mundial ... os-3334083" target="_blank
Ráadásul kettő.Chino írta: Viszont az uruguayival kapcsolatban érzek egy kis kampányt a vezetőség részéről. Sanszos, hogy egy bombaigazolással próbálják megszilárdítani a se..ket a székben. De miért nem lehet ez hátvéd?!
Az egész átigazolási politikában az a legfurcsább, hogy a szakmai felelőse az a Zubizarreta, aki 126 szoros válogatott hálóőr, tehát ha valaki, akkor ő tudja, hogy mit jelent a kapusnak egy megbízhatóan működő hátvédsor. Mégis 4 éve nem képes leigazolni egy azaz egy darab minőségi középhátvédet.
Mindig volt/van valami kifogás. Drága (volt) a kiszemelt játékos ára, egyébként is minek arra a posztra igazolni, amikor jó lesz oda egy vkp (Masch) is, ill. majd felépül a kapitány, így már meg is van az új khv igazolás. Szegény Puyi meg többet volt a műtőben, mint a műtéteket végző szakorvos.
Nézzük a büdzsét. Tudomásom szerint az igazolásokra van egy 120 milliós keret (évi 60 millió) + az eladott játékosokból befolyó összeg.
Kapusoknál megvagyunk, kiadás 24M.
Hátvédsorban eddig nem történt változás. Lehet, hogy nem leszek népszerű, de én a Suarezért kifizetendő összegért vennék két normális hátvédet az eddig felmerülő nevekből (Mangala, Marquinhos, Benatia, Miranda). Nálam Mathieu nem játszik. Kiadás 75-100M (a klubjaik által kért max. összeg alapján). Tudom ez nem kevés, de egyszer ebbe a csapatrészbe is invesztálni kell.
Középpályán eddig Cesc out, Rakitics in és Rafinha kölcsönböl vissza. Hoznám Kroost 20-30 millióért, a kiadás max. 15M.
Csatárposzton eddig Duli jött vissza kölcsönből. Erre a posztra azt megoldást választanám, amit már Rivaldo11 is említett. Egyezség a Dortmunddal. Reusért megkapják a 2015-ben életbe lépő 35 milliós kivásárlási árat és a játékos még egy évig kölcsönben ott marad.
A töltelék értékesítésre kerülne (Cuenca, DS, Affelay, Bojan, SR), ami 5-10 millió euró bevételt generálna, ill. megköszönném a munkáját Pedronak (20M) és Tellonak (10-12M) is. Ez együttesen 35-40M, ami fedezi Reus árát.
Az összes kiadás így 100-140 millió euró, tehát a költségvetés hozható.
Összegezve: idén 6 új + 2 játékos érkezik, jövőre pedig 1 Reus személyében.
A Real Madrid legyőzéséhez nem kell pluszmotiváció. Főleg nem egy barcelonai játékosnak!
"Lionel Messi"
"Lionel Messi"
- Bob_Marley
- Presidente del Barça
- Hozzászólások: 20023
- Csatlakozott: 2010.02.06. 19:42:14
Szerintem elég túlzó az eltiltás, biztosra veszem ha az olaszok nem esnek ki és nem ellenük történik, akkor fele ekkora figyelmet nem kap a dolog. Sportdiplomácia. Ráadásul én a Pool helyében nagyon komolyan tiltakoznék, semmi közük nincs a dologhoz. Eltiltják?Oké, de csak a válogatottól.
Én nagyon szeretem Suarezt, de egyetértek azokkal, akik szerint nem kellene leigazolni. Nem azért mert harap vagy másért, mert az a fontos, amit a pályán csinál, tőlem kacsintgathat meg nézhet morcosan is ha csinálja a dolgát, de nagyon drága lenne.
Viszont sajnos tényleg félő, hogy a szurkolókért lesz igazolás és nem a csapatért. Vesznek valakit, akivel jól fogy a mez, ez viszont nagy hiba lenne. De azt sem szabad elfelejteni, hogy lecseng a VB akkor jobban lehet majd mozgolódni a piacon.

- palesz77
- Az Év fórumozója 2014 & 2015
- Hozzászólások: 12854
- Csatlakozott: 2008.07.19. 20:23:02
- Tartózkodási hely: over the rainbow
Falcao.crixus írta:...Ez a támadóalakzat, szerkezet már kifújt. Újítani kell. Akkor pedig marad Suárez...

Na de komolyra fordítva a szót, a te véleményeddel értek leginkább egyet. LE nem hinném, hogy azért akar középcsatárt igazolni, mert azt szeretné nézni, ahogy a jobbszélen szenved az újonnan érkező. Úgy tűnik, hogy a reformálásában a többet robotoló és védekező középpálya mellett - Xavi-Cesc out ; Rafinha-Rakitic(-Kroos?) in - szerepel még a támadószekció átalakítása is. Legalábbis erre enged következtetni a már többször is szóba került Agüero-Llorente-Higu-Suárez névsor.. Ha meg már középcsatárt igazolunk, akkor logikus, hogy az egyik legjobbat hozzuk. Az uruguayi pedig a legjobb képességű támadó jelenleg a piacon - mondom ezt úgy, hogy Falcaot jobban elnézegetném itt. Úgyhogy érthető, hogy ő az, akit le akarunk igazolni.
A harapás dolog körüli mizériát meg én kicsit túlzónak érzem, főleg a büntetését.. Csúnya volt, ez tény. Meg is kellett büntetni, ez is igaz. De teszem azt egy ilyen, vagy egy ilyen miben jobb? Ezekért mégse jár 4 hónapos eltiltás, pedig ezek sokkal gyakoribb esetek, és jobban kéne büntetni őket.. És inkább harapjon komolyan, mint lábat törjön.. De persze lehet bennem van a hiba, hogy ennyi durva szabálytalanság, és undorító színészkedés mellett nem a harapáson akadok ki a legjobban..

Amúgy meg a klublegenda Stoichkov is tudtommal elég érdekes egy figura volt, ahogy Eto'o sem arról híres, hogy jó kisfiú lenne - bár a pályán nem szokott nagyon butulni. Úgyhogy már volt arra példa a klub történetében, hogy egy nem makulátlan erkölcsi bizonyítvánnyal játszó egyén hordta a Barca mezét, mégse haltunk bele. Ibra is ösztönös tapló volt régebben, nálunk mégis viselkedett. Úgyhogy ha ez lenne az ára annak, hogy a LE féle megújulás sikeres legyen, engem egy csöppet sem zavarna, ha Suárez lenne a 9-es jövőre. Ha meg rúgna 30 gólt egy szezonban, kíváncsi lennék hányan elleneznék a mostani utálói közül..
Azzal persze egyetértek, hogy előbb a védőkérdést kéne tisztázni, és elsősorban arra költekezni, de azt azért kicsit túlzónak tartom, hogy Suárez közellenség lett itt egyik napról a másikra..
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára palesz77 2014.06.27. 00:41:48-kor.
-
- Barça B
- Hozzászólások: 48
- Csatlakozott: 2008.06.26. 17:52:30
- Tartózkodási hely: Miskolc
Mangala egyébként meggyőző volt a Portoban. Nem véletlen, hogy Helton sérülése után Ő lett a CSK. Lehet sérült vagy nem tudom..de én tuti játszattam volna Ecuador ellen. Godín meg hihetetlen mekkora tanár lett Simeone keze alatt. A legjobb védők közé nőtte ki magát csak sajnos nem fogja otthagyni az Atleticot.LG írta:Mangalát nem láttam sokat játszani, ezért róla nem nyilatkoznék, a belgával kapcsolatban viszont egyet értek, én sem vagyok tőle elájulva.2. Mangala az egyik kedvencem. (kb csak miatta néztem Európa Ligát) De szerintem az árulkodó, hogy egy fél sérült Sakhot játszatja Mangala helyett egy lényegtelen meccsen.
3. Azért láttam egy pár Spurs meccset is nekem akkor se volt meggyőző, de ez az én véleményem.
Godín viszont évek óta már PD-ben játszik, a BL-ben is bizonyított már, a legjobb korban, jelenleg nála jobb opciót nem tudnék elképzelni.
Mangalát nem láttam sokat játszani, ezért róla nem nyilatkoznék, a belgával kapcsolatban viszont egyet értek, én sem vagyok tőle elájulva.2. Mangala az egyik kedvencem. (kb csak miatta néztem Európa Ligát) De szerintem az árulkodó, hogy egy fél sérült Sakhot játszatja Mangala helyett egy lényegtelen meccsen.
3. Azért láttam egy pár Spurs meccset is nekem akkor se volt meggyőző, de ez az én véleményem.
Godín viszont évek óta már PD-ben játszik, a BL-ben is bizonyított már, a legjobb korban, jelenleg nála jobb opciót nem tudnék elképzelni.
Egyetértek egyébként a védelem elsőbbségében, hogy oda kellene igazolni. Az is elképzelhető, hogy Messi-nek nem tetszene, ha Suárez "kitúrná" középről.LG írta: ...
Viszont nagyon úgy néz ki, hogy akarunk egy középcsatárt, és ha mindenképp jönnie kell valakinek és Sánchez-t eladjuk, akkor inkább Suárez, mint a többi opció...
Egyébként azzal egyet is értek, hogy ezt a hamis 9-es posztot meg kell szüntetni egy időre. Messi nagyon rámászott a középpályánkra, elöl pedig nincs senki, akinek előre tudná passzolni, ha már hátul sétálgat. Ez a támadóalakzat, szerkezet már kifújt. Újítani kell. Akkor pedig marad Suárez.
Én pedig abszolút nem hasonlítanám a perez-féle politikához a dolgot. 2008-ban alakítottunk utoljára nagyobbat a kereten. Néha ez is kell. Meg ahogy írtam lentebb is: Amikor Ibra után jött Villa meg Sánchez az nem volt sok 2-3 év alatt? Hasonló a szituáció. Van két jó csatárunk elöl, kell egy harmadik is. Sajnos ilyen a foci. Ezt a Real, City, Chelsea, PSG-féle csapatok igazolják. Sajnos máshogy már csak 1-1 mikiegér kupát lehet nyerni.
-
- Barça B
- Hozzászólások: 48
- Csatlakozott: 2008.06.26. 17:52:30
- Tartózkodási hely: Miskolc
1. Ha visszaolvasnád az előző hozzászólásokat akkor rájönnél, hogy egy előbbi hozzászólásra válaszoltam egy mondatban. Speciel tudom, hogy Kroos nem dortmundi.Chino írta:vadaszita10 írta: Egyetértek abban, hogy Kroost nagyon fontos megszereznünk, mert kb Ő az egyetlen olyan játékos most a piacon, aki eljönne hozzánk és minőségben is toppon van. Az a baj a dortmundiakkal, hogy van klubhűségük:D Hatalmas a szurkolótáboruk stb... Végülis érthető. Hummels jönne Reussal meg Kroos akkor elég ütős kis csapatunk lenne egy pár évig megint:D
Kroosnál miért számít a dortmundi klubhűség? El akar menni Münchenből, szóval földrajzilag és lélektanilag megoldva.
Az hogy Mangala helyett ki játszik a válogatottban az engem hidegen hagy. Sok edzőnek megvannak a hülyeségei, legjobb példa VDB, de nálunk is volt bőven az utóbbi években. Ha láttad volna a Portoban játszani, nem hoznád fel a válogatottbeli dolgot.
Vertonghen detto. Nem tudom hány Spurs meccset láttál, de inkább látnám őt itt, mint Marquinhost, Luist vagy Kompanyt.
Abban egyetértek az előttem szólóval, hogy ha tényleg középcsatárt akarunk akkor az legyen minőségi, de ilyen Llorrente & co. Ha ez Suarez akkor Suarez, de előbb a fontosabb dolgokat kellene tisztába rakni. A jobbhátvéd kérdése szerintem legalább annyira égető mint a kh. Alvesért még kaphatnánk idén pénzt, de ha az anyagi oldalát nem is nézzük, jövőre mindenképpen távozik, helyette meg max. egy szem Montoyank lesz.
Viszont az uruguayival kapcsolatban érzek egy kis kampányt a vezetőség részéről. Sanszos, hogy egy bombaigazolással próbálják megszilárdítani a se..ket a székben. De miért nem lehet ez hátvéd?!
2. Mangala az egyik kedvencem. (kb csak miatta néztem Európa Ligát) De szerintem az árulkodó, hogy egy fél sérült Sakhot játszatja Mangala helyett egy lényegtelen meccsen.
3. Azért láttam egy pár Spurs meccset is nekem akkor se volt meggyőző, de ez az én véleményem.
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 9655
- Csatlakozott: 2004.11.21. 11:00:59
- Tartózkodási hely: monaco di bavaria
okés, jókat röhögünk itt az éhes suarezen, de az is benne van a bugiban, h a gyerekkel együtt megvennénk a balhéit is. nem biztos, h jó az a csapatnak, ha egy olyan vki nyomja itt, akiben mindig benne van a botrány és abszolút kiszámíthatatlan, amellet, h egyébként ügyes csákó.
de talán a legfontosabb érv az, h elől azért nagyjából megvagyunk. viszont ott a kpálya, ahonnan konkrétan a csapat agya koccolt le, vagy a hátvédsor, ahol olyanok nyomják, akikből csak az nem csinált hülyét a vb-n, akivel nem találkoztak. ezen kellene változtatni, nem pedig ilyen suarez-féle hülyegyerekkel foglalkozni.
remélem, csak a média által felfújt dologról van szó.

PUYOL-XAVI-INIESTA
- Chino
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 8578
- Csatlakozott: 2009.05.07. 12:32:57
- Tartózkodási hely: Debrecen
vadaszita10 írta: Egyetértek abban, hogy Kroost nagyon fontos megszereznünk, mert kb Ő az egyetlen olyan játékos most a piacon, aki eljönne hozzánk és minőségben is toppon van. Az a baj a dortmundiakkal, hogy van klubhűségük:D Hatalmas a szurkolótáboruk stb... Végülis érthető. Hummels jönne Reussal meg Kroos akkor elég ütős kis csapatunk lenne egy pár évig megint:D
Kroosnál miért számít a dortmundi klubhűség? El akar menni Münchenből, szóval földrajzilag és lélektanilag megoldva.
Az hogy Mangala helyett ki játszik a válogatottban az engem hidegen hagy. Sok edzőnek megvannak a hülyeségei, legjobb példa VDB, de nálunk is volt bőven az utóbbi években. Ha láttad volna a Portoban játszani, nem hoznád fel a válogatottbeli dolgot.
Vertonghen detto. Nem tudom hány Spurs meccset láttál, de inkább látnám őt itt, mint Marquinhost, Luist vagy Kompanyt.
Abban egyetértek az előttem szólóval, hogy ha tényleg középcsatárt akarunk akkor az legyen minőségi, de ilyen Llorrente & co. Ha ez Suarez akkor Suarez, de előbb a fontosabb dolgokat kellene tisztába rakni. A jobbhátvéd kérdése szerintem legalább annyira égető mint a kh. Alvesért még kaphatnánk idén pénzt, de ha az anyagi oldalát nem is nézzük, jövőre mindenképpen távozik, helyette meg max. egy szem Montoyank lesz.
Viszont az uruguayival kapcsolatban érzek egy kis kampányt a vezetőség részéről. Sanszos, hogy egy bombaigazolással próbálják megszilárdítani a se..ket a székben. De miért nem lehet ez hátvéd?!
Forca Barca!!!!
Én középcsatár igazolását tartom feleslegesnek. Messi szerintem maradni fog középen, szóval az érkező száműzve lenne jobb szélre. Ha meg Messit tenné ki szélre LE, az meg úgy sejtem a Bolhának nem tetszene, és feszültség lenne a csapaton belül. Lehet aztán, hogy megférnének, de közel sem vagyok biztos benne.crixus írta:Szerintem pedig pont hogy sokkal indokoltabb lenne, mintha Higuaín-t vagy Llorente-t hoznánk az általuk képviselt minőséghez képest horribilis összegért. Vagy szerintetek jobb lenne utóbbiakat nézni Sánchez helyett? Mert akármilyen szimpatikus is a chilei, nagy valószínűséggel távozik, én pedig nem szeretnék középcsatárként olyan középszerű játékosokat nézni, mint ők. A csapat sem járna jobban, sőt.LG írta: Én is azok közé tartozok, akik nem értik, miért botránkoztok meg azon, hogy mi nem szeretnénk a kedvenc csapatukban látni a világ egyik legantipatikusabb játékosát, aki mellesleg szakmailag sem tűnik indokoltnak.
Busquets színészkedései ugyanilyen unszimpatikusak voltak, de túléltük. Alves is elég nagy tapló volt mielőtt hozzánk jött. Hányan szidták régebben... utána pedig Isten lett ameddig jól játszott.
De emlékszem én, hogy hányan favágózták Mascherano-t vagy hányan ekézték Neymar-t mielőtt ide jöttek. Meg érdekes módon Song-ról fele ennyi írás nem születik, holott ő is nálunk van már egy ideje és az ő megmozdulása is pont ugyanolyan tapló volt.
A másik dolog, hogy drága lenne, a fizetése is nagyon magas lenne, közben meg azokon a posztokon, melyekre égetően szükséges lenne minőségi játékost igazolni, zsidóskodunk.
Számomra abszolút Perez féle galaktikus igazolás érzésem van a fenti tényeket figyelembe véve.
Nem hiszem sajnos. A fizetését nagyon kevés csapat tudná állni, azoknak meg nem kell. Nyakunkon fog maradni.Alvesért még kaphatnánk idén pénzt

A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára LG 2014.06.26. 22:46:47-kor.
Tökre egyetértek! lenne egy jó csatárunk, félpénzért, és lenne 4 hónap idő az elvonó kúrára..baas11 írta:Suarez story :
Ami egyébként tényleg hihetetlen , hat ezt a palit ?? ...beszarok, óriási![]()
-
Viszont ha valóban komolyan gondolkodunk a megvételen ( de kiváncsi lennék LE véleményére most) ami jó az az hogy valszeg "akciósan" el hozható ( szerintem a szigetre be sem engedik ezek utánami rossz h csak novemberben léphet pályára ( Reus kb szeptember ? ) , bár en jobban tartok attól h a Neymar Suarez Messi trió túl jól hangzik , túl jól ahhoz hogy igaz legyen h tényleg működjön is.....mint h meg kóstolja Ramost vagy sem !?!
Szerintem amúgy nem , Barcelona mindenkire jó hatással van Zlatan pl úgy jött ide h kb nem volt olyan csapata addig ahol legalább egy játékostarsát ne rúgta volna hátba stb..... Vagy ott van Pepe ennél sokkal durvább esettel , most meg zseniális volt tavasszal a Reál védelmében kulcs szereppel h meglegyen a 10. BL cím !!
Szóval az is bőven benne van a pakliban h ez a dél amerikai trió bizony osszeal es akkor viszont pókol var mindenkire......Én mindent összevetve , akciósan bevallalnam a fogtundert

- baas11
- Entrenador del Barça
- Hozzászólások: 1336
- Csatlakozott: 2007.08.02. 11:19:13
- Tartózkodási hely: Közép-pálya
Suarez story :
Ami egyébként tényleg hihetetlen , hat ezt a palit ?? ...beszarok, óriási
-
Viszont ha valóban komolyan gondolkodunk a megvételen ( de kiváncsi lennék LE véleményére most) ami jó az az hogy valszeg "akciósan" el hozható ( szerintem a szigetre be sem engedik ezek után
ami rossz h csak novemberben léphet pályára ( Reus kb szeptember ? ) , bár en jobban tartok attól h a Neymar Suarez Messi trió túl jól hangzik , túl jól ahhoz hogy igaz legyen h tényleg működjön is.....mint h meg kóstolja Ramost vagy sem !?!
Szerintem amúgy nem , Barcelona mindenkire jó hatással van Zlatan pl úgy jött ide h kb nem volt olyan csapata addig ahol legalább egy játékostarsát ne rúgta volna hátba stb..... Vagy ott van Pepe ennél sokkal durvább esettel , most meg zseniális volt tavasszal a Reál védelmében kulcs szereppel h meglegyen a 10. BL cím !!
Szóval az is bőven benne van a pakliban h ez a dél amerikai trió bizony osszeal es akkor viszont pókol var mindenkire......Én mindent összevetve , akciósan bevallalnam a fogtundert
Ami egyébként tényleg hihetetlen , hat ezt a palit ?? ...beszarok, óriási

-
Viszont ha valóban komolyan gondolkodunk a megvételen ( de kiváncsi lennék LE véleményére most) ami jó az az hogy valszeg "akciósan" el hozható ( szerintem a szigetre be sem engedik ezek után

Szerintem amúgy nem , Barcelona mindenkire jó hatással van Zlatan pl úgy jött ide h kb nem volt olyan csapata addig ahol legalább egy játékostarsát ne rúgta volna hátba stb..... Vagy ott van Pepe ennél sokkal durvább esettel , most meg zseniális volt tavasszal a Reál védelmében kulcs szereppel h meglegyen a 10. BL cím !!
Szóval az is bőven benne van a pakliban h ez a dél amerikai trió bizony osszeal es akkor viszont pókol var mindenkire......Én mindent összevetve , akciósan bevallalnam a fogtundert

"a nagyobbnak mindig igaza van, még akkor is ha téved..." Lefty ; Fedőneve: Donnie Brasco
Szerintem pedig pont hogy sokkal indokoltabb lenne, mintha Higuaín-t vagy Llorente-t hoznánk az általuk képviselt minőséghez képest horribilis összegért. Vagy szerintetek jobb lenne utóbbiakat nézni Sánchez helyett? Mert akármilyen szimpatikus is a chilei, nagy valószínűséggel távozik, én pedig nem szeretnék középcsatárként olyan középszerű játékosokat nézni, mint ők. A csapat sem járna jobban, sőt.LG írta: Én is azok közé tartozok, akik nem értik, miért botránkoztok meg azon, hogy mi nem szeretnénk a kedvenc csapatukban látni a világ egyik legantipatikusabb játékosát, aki mellesleg szakmailag sem tűnik indokoltnak.
Busquets színészkedései ugyanilyen unszimpatikusak voltak, de túléltük. Alves is elég nagy tapló volt mielőtt hozzánk jött. Hányan szidták régebben... utána pedig Isten lett ameddig jól játszott.
De emlékszem én, hogy hányan favágózták Mascherano-t vagy hányan ekézték Neymar-t mielőtt ide jöttek. Meg érdekes módon Song-ról fele ennyi írás nem születik, holott ő is nálunk van már egy ideje és az ő megmozdulása is pont ugyanolyan tapló volt.

Köszönjük a tartalmas hozzászólásokat, szerintem Suarezhez hasonlóan te is kapni fogsz egy kis büntitblaugrana99 írta:Ezen is.hank1ee írta:Ha megnézitek, Suárez eddig minden mezben harapott egyszer, amit magára öltött, mióta Európában futballozik, tehát kétség sem fér hozzá, hogy ha megvesszük, kell igazolnunk mellé egy sintért meg egy szájkosarat.![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()

Én is azok közé tartozok, akik nem értik, miért botránkoztok meg azon, hogy mi nem szeretnénk a kedvenc csapatukban látni a világ egyik legantipatikusabb játékosát, aki mellesleg szakmailag sem tűnik indokoltnak.

Dehogynem! Kőkeményen dolgoznak a csapat megújításán!!!Boixos írta: a Holdig kellene felrúgni a vezetőséget, ha ezt meglépik, a leggyengébb részünkhöz, a hátvédsorhoz pedig hozzá sem nyúlnak.
A hátvédsorba jön Matyiő, a középpályát megerősítik Alibi Robival, a csatársorban pedig egy barter ügylet keretében Llorente váltja Alexist, és már kész is az álomcsapat. Jön a 6 kupás szezon.
Barca! Én így szeretlek! Ja, nem...Ámen!
Utóirat: Végy egy jó (kapust) vezetőséget, de hanem tudsz, legalább váltsd le!
A Real Madrid legyőzéséhez nem kell pluszmotiváció. Főleg nem egy barcelonai játékosnak!
"Lionel Messi"
"Lionel Messi"
-
- Llegenda del Barça
- Hozzászólások: 9655
- Csatlakozott: 2004.11.21. 11:00:59
- Tartózkodási hely: monaco di bavaria
akkor vegyük meg, ha kihúzzák az összes fogát, a protkóját pedig a meccsekre elrakják egy trezorba. a meccs után, amikor már mindenki hazament és nincs kit megenni, visszakaphatja.
vicc ez az egész.
vicc ez az egész.
PUYOL-XAVI-INIESTA
Ha megnézitek, Suárez eddig minden mezben harapott egyszer, amit magára öltött, mióta Európában futballozik, tehát kétség sem fér hozzá, hogy ha megvesszük, kell igazolnunk mellé egy sintért meg egy szájkosarat.
"Hány dobja az álmait, hogy mindegy már csak legyen más, de be kell lásd, bármilyen trét hoz az élet le kell rázd"
"A látványos játék alapja a futball szeretete." - Varga Zoltán
"Szerettünk, akartunk, és tudtunk futballozni." - Puskás Ferenc
"A látványos játék alapja a futball szeretete." - Varga Zoltán
"Szerettünk, akartunk, és tudtunk futballozni." - Puskás Ferenc
- blaugrana99
- Jugador del Barça
- Hozzászólások: 132
- Csatlakozott: 2013.03.27. 18:51:20
mess2009 írta:az, hogy előfordul a foci nagy cirkuszában egy elmebeteg hát mit tehetünk? úgy látszik van ilyen. de az, hogy itt a fórumon ezt lazán tűrhető sportszerűtlenségnek tekintik sokan az már elég gáz.....aztán, hogy egy Barcelona szintű klub egy ilyen pszichopatát "csakazértis" le akar igazolni na az már nagyon nagy gáz....
csak egy korrekt megoldás létezik : eltiltani addig amíg egy (kényszer) gyógykezelés keretében ki nem gyógyítják.... azt ugyanis most borítékolom: újra harapni fog!

az, hogy előfordul a foci nagy cirkuszában egy elmebeteg hát mit tehetünk? úgy látszik van ilyen. de az, hogy itt a fórumon ezt lazán tűrhető sportszerűtlenségnek tekintik sokan az már elég gáz.....aztán, hogy egy Barcelona szintű klub egy ilyen pszichopatát "csakazértis" le akar igazolni na az már nagyon nagy gáz....