Alfa írta:
Azt azért ne felejtsd el , hogy Song úgy jött ide , hogy ha kell a védelem közepén is tud játszani , igaz ha jól emlékszem egyszer sem játszott ott
Emlékszem, talán játszott is 1-2 meccsen ott, de pont ez a hiba. Ilyen típusú emberünk már volt Mascherano személyében, erre hoztak egy újabb félmegoldást. Szerintem nem kis hiba. Ráadásul annak a stábnak köszönhetjük Thiago távozását is, akinek most bőven lenne helye akár a kezdőben is. És akkor ez csak a két legnagyobb hiba Laporta távozása óta, amihez gyorsan hozzátenném 3. hibaként Martino-t.
Bármennyire is támogatnám Suárez és Kroos érkezését, a védő-kérdést nem lehet elodázni, ha már eddig húztuk. Jelen pillanatban két kapust és egy kp-t hoztunk 42 millióért, a bevételi oldalon pedig csak a Cesc-ért kapott 33 millió szerepel, holott távozott Pinto, Valdes, Puyol, Xavi is. Ha nagyon nagyvonalú akarok lenni és feltételezek 120 milliót az igazolásokra saját zsebből, mert két nyárra való lóvét akarunk elkölteni, akkor is szűkös a keret.
Ha elhozzuk Suárez-t 60, Kroos-t 30 millióért és hozzáadjuk a jelenlegi 9 milliós kiadást, akkor már 99 milliónál tartunk, marad 21. Ja igen, mellesleg megvettük Halilovic-ot a B-be 2 millióért.
Tehát 19 az a 21.
Ki távozhat még? Song, Dos Santos, Bojan, Cuenca, Oier, Alves, Sánchez, Pedro, Tello, Roberto, Afellay. Közülük Roberto valószínűleg maximum kölcsönbe, ha végül nem marasztalják. Pedro és Sánchez közül pedig csak az egyik fog elmenni. 10 millió fölötti összegre valószínűleg csak a Song, Alves, Tello és a Sánchez/Pedro négyesért kaphatunk, ami annyiból nem rossz, hogy így lesz még plussz 40 milló körüli összeg védőre. Viszont Alves-t valahogy pótolni kellene, akár Montoya mögé, akár elé hozunk valakit, illetve a távozó Pedro/Sánchez duó egyike pedig a Suárez üzlet részét képezheti. Song és Tello ér kb. 25 millió körüli összeget és akkor még jóindulatú voltam. Amit 30-35 közötti összegre dobhatnak meg az olyan kisebb nevek, mint Bojan vagy Dos Santos. Durván a fennmaradó összeggel együtt ez 50 millió, ami középhátvédre marad, hiszen az Alves-ért kapott vagy beszámítás miatt maradó összeget egy az egyben, plusz lehet még megtoldva az ő pótlására kell elkölteni. Ezek után nem csodálkozom, hogy 45 millióért Mangala már drága volt, hiszen 50 millió a maximum. Ilyenkor jutnak eszembe a Vidic-féle ingyenes, de jó megoldások 4. számú hátvéd szerepkörre... ilyet mi persze nem ismerünk, sem itt sem kapus poszton
